Tiltja a szexualitást a Windows Phone 7

Tiltja a szexualitást a Windows Phone 7

2010. június 10. 23:06, Csütörtök
A Microsoft operációs rendszerét futtató telefonokat szolgálja majd ki a Windows Phone Marketplace. Ennek szabályait tették most közzé, amelyből kiderül, hogy a szexualitást semmilyen formában nem tűrik meg az alkalmazások között.

A megjelenéshez közeledve a szoftvercég közzétette a fejlesztőknek szánt szabályzatot, amely összefoglalja számukra a fontosabb tudnivalókat, amennyiben a Windows Phone Marketplace keretében elérhetővé szeretnék tenni saját alkalmazásaikat. Mivel a Windows Phone 7 operációs rendszerre támaszkodó készülékeken csak ezen alkotások futhatnak majd, kijelenthetjük, hogy a Microsoft az Apple hasonló iránymutatásait követi ezzel.

A központi portálon keresztül elérhetővé tett alkalmazások esetén tilos lesz bármilyen képi anyag közlése, amely szexuális jellegű, amelyen szexuális értelemben provokáló mozgás, érintés, megkötözés, illetve önkielégítés látható, valamint az olyan szintén provokatív képek, melyeken mellbimbók, nemi szervek, fenék, vagy akár szeméremszőrzet jelenik meg. Tilos továbbá bármilyen, felnőtt és szexuális jellegű szöveg beillesztése, mindazon tartalmak beágyazása, amelyek az általában vett pornográfia kategóriájába tartoznak, a prostitúciót ábrázolják vagy reklámozzák - ugyanide tartoznak a különböző fétisekkel kapcsolatos anyagok is. Külön pontban sorolják fel a gyermekeket, valamint állatokat ábrázoló, szintén szexuális jellegű tartalmakat, amelyek természetesen ugyanilyen szigorúsággal tiltanak majd.

Ahogy azt az első bekezdésben is említettük, a Windows Phone Marketplace, valamint a mobil operációs rendszer összekötésével, a külső fejlesztések teljes kizárásával a Microsoft gyakorlatilag azt éri el, hogy a szabályzatban felsorolt nem kívánt tartalmakat száműzik a platformról. Ezzel lemásolják az Apple manőverét, amely korábban szintén hasonló pontokban tiltotta meg ezen anyagok beemelését - ahogy Steve Jobs korábban kijelentette: ha ragaszkodunk a pornóhoz, vegyünk Android telefont.

A teljes dokumentumban megtalálható, hogy a fejlesztők évi 99 dolláros díj megfizetése ellenében vehetik igénybe a rendszert, regisztrációnként 5 alkalmazást küldhetnek be a külső alkotók, ezt követően minden egyes fejlesztés után 19,99 dollárt kell fizetniük, a bevételeken pedig 70:30 arányban osztoznak majd a Microsofttal.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások