Kemény gyomrost vitt be az MTV a TV2-nek és az RTL Klubnak

Kemény gyomrost vitt be az MTV a TV2-nek és az RTL Klubnak

2010. június 24. 10:55, Csütörtök
Eddig tartott volna a két nagy csatorna uralkodása, s most már mindenki a közszolgálati adót fogja nézni? Vagy pár hét múlva ismét töröljük az m1-et a tévé memóriájából?

Csak egy nagy sportesemény kellett és máris kiderült, hogy az m1 igenis be van hangolva a magyar családok zöménél, csak valamiért a többséget sokkal jobban érdeklik a kereskedelmi adók, és azok műsorai. Ez persze érthető is, hiszen egy bulvárosabb hangvételű a híradót sokkal könnyebb befogadni, mint a politikusabbat, s a fiatal nézők inkább megnéznek este egy filmet vagy sorozatot, ahelyett, hogy sokadjára is megnézzék az Önök kérték-ben a Hazám, hazám-at Simándi Józseftől, vagy esetleg a Markos-Nádas duó valamelyik örökzöldjét.


Az persze más kérdés, hogy az m1 miért nem képes olyan filmet vagy sorozatot adni, ami sok nézőt érdekel, hiszen nem egyszer előfordult, hogy kereskedelmi csatornán sikeres filmek a közszolgálati főműsoridőben, reklámszünetek nélkül, a közszolgálatin adva csak töredékét teljesítették az RTL-es és TV2-es nézőszámnak - és viszont. Sorozatok közül is elég csak a 24-re és annak bukására utalni, igaz, itthon Kiefer Sutherland sorozata a Coolon is megbukott, tehát inkább általános tendenciáról lehet szó. Hasonlóképpen bukásra volt ítélve az m1-en az elmúlt évek legtöbbet díjazott sorozata, a Mad Men - Reklámőrültek, mindössze a Tűzvonalban első 2 évadja jelezhette azt, hogy a közszolgálati tévét fiatalok is nézik.

Míg az olimpiai közvetítéssorozat is csak pár hullámhegyet jelentett az MTV-nek, az idei labdarúgó világbajnokság már a kezdetétől sikertörténetnek számít. Igaz, azt nem szabad feledni, hogy nem kiugró nézettségekről van szó, azonban az m1 épp annyi nézőt csakliz el a két kereskedelmi csatornától, hogy abszolút versenyképessé válik velük szemben. Itthon hiába gyenge egyébként a hazai foci, még mindig jóval népszerűbb, mint a külföldi, legyen szó topbajnokságok összecsapásairól, vagy a Bajnokok Ligája meccseiről. Egy hazai Zalaegerszeg - Diósgyőr meccs a sportcsatornán nézettebb, mint egy olasz bajnoki, s a hazai válogatott meccseket is természetesen majdnem kétszer annyian figyelik, mint a BL nagy meccseit vagy a jelenlegi vébé csoportmérkőzéseit.


Nézed a focivébét az m1-en?
Igen.
Nem.
A focivébének felfutás sem kellett, hiszen a TV2-es Bajnokok Ligájával ellentétben, itt már az első naptól kezdve érdeklődés kísérte a csoportmeccseket. Ennek megfelelően már a nyitónapi, délutáni Dél-Afrika - Mexikó meccs elverte 18-49-ben (211 ezer néző) a két nagy csatorna sorozát, és kibeszélő show-k ismétléseit, hogy este ugyanezt megtegye az Uruguay - Franciaország rangadó. (Igaz, ez utóbbi a teljes lakosság között teljesített jobban, legyőzte a Helyszínelők új epizódját, azonban a Barátok közttel nem bírt.).

Ha pedig egy üzlet beindul... A szombat esti, nagyjából 1 millió nézőt teljesítő (18-49-ben 377 ezer) USA - Anglia a TV2-es és RTL-es filmek nézettségét csapolta meg rendesen, s a vasárnapi német - ausztrál találkozó 1 milliós közönsége sem sokkal maradt el mennyiségben az RTL Klubtól és az Őserdó hősétől. (A TV2-es Tomb Raider-filmnek esélye sem volt a germán henger ellen.) A következő hét napon, azaz év 24. hetén pedig nagyjából ugyanezt a szintet szállították az esti meccsek, azokat körülbelül egymillióan látták a nézettségi adatok szerint.

Érdekes módon hét közben épp azt a Brazília - KNDK összecsapást nézték legtöbben (1 110 344-en, 18-49-ben 473 ezren), mely a legerősebb kereskedelmis ellenféllel, A mentalista című sorozattal csapot össze (összesen 1 123 726-an látták). Hétvégén azonban már nem volt apelláta, a következő brazil meccs, az Elefántcsontpart elleni, hozta az újabb rekordot (1 174 656 néző, 18-49-ben: 485 ezer) és a vasárnap esti filmek elleni győzelmet, pedig Pierce Brosnant és Arnold Schwarzeneggert küldte csatába az RTL és a TV2. A vébémeccsek előtt csak a Barátok közt jelent (egyelőre) leküzdhetetlen akadályt, hiszen az 1,3 milliós átlagnézettséget teljesítő szappanopera az esetek zömében nem adta meg magát.


Összefoglalva: a köztévé a focimeccseknek köszönhetően közel háromszoros nézettségi eredményt ér el a korábbi hetek teljesítményéhez képest. A nagyobb vérveszteséget a múlt héten is a RTL Klub könyvelhette el, a csatorna teljes napot tekintve 4,3% pontot, főműsoridőben pedig ennél is többet, 4,9% pontot veszített átlagából. A TV2 ennél kisebb veszteséget könyvelt el: 18-49-ben teljes napon 1,8%-ot, főműsoridőben pedig 3,1%-ot csökkent előző, négyheti átlagához képest.

Persze ettől még az RTL-t nézik a legtöbben, a kereskedelmi korosztályban 19,0% az egész napos közönségaránya, míg a főműsoridőben 25,3%-os. A TV2-nél ezen adatok 15,9% és 17,9%, míg az m1-nél 17,2% és 19,0%, vagyis utóbbi előzést hajtott végre. Összehasonlításképp a vébé előtt az m1 egész napra vonatkoztatva 5,9%-os, míg a főműsoridőben 6,7%-os közönségaránnyal bírt, azaz az éppen tévézőknek ekkora hányada kapcsolt az "egyesre".

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások