Singularity

Ez mind jól hangzik, és a gyakorlatban sem működik rosszul, de a játék igazi élvezeti értékét a forradalminak beharangozott időmanipulációs lehetőség adja meg, illetve, hogy pontosabb legyek, az erre a célra szolgáló eszköz, a TMD (= Time Manipulation Device). Ez egy kifejezetten sokoldalú kis szerkezet. Elsődleges funkciója - ahogyan az a nevéből is sejthető - az idő irányítása. Ez történhet két irányban, előre és hátra. Nincs szükség túl sok fantáziára, hogy kitaláljuk, mire leszünk ezzel képesek, de ha valaki nem jött volna rá, leírom: bizonyos tárgyakat és élőlényeket tudunk megöregíteni, illetve megfiatalítani.

A készítők ezzel a mechanikával próbáltak némi puzzle elemet is csempészni a programba, ami jó ötlet lett volna, ha sikerül rendesen megvalósítani. Így viszont az a helyzet, hogy találunk a játékban kismillió feladványt, melyek mindegyike kb. ugyanarra a sémára épül: adott egy szellőző, ahova fel akarunk jutni, de túl magas, a kerítés túloldalán pedig egy doboz, amit kedvünkre alakíthatunk a TMD-vel, a kerítésen pedig egy pont akkora rés, amin egy elrozsdállt doboz átfér. Az első öt-hat alkalommal tényleg érdekes volt a dolog, később viszont már csak nyűgnek érzi az ember.

Említettem a dobozok pakolását. Erre is a TMD-vel vagyunk képesek, ugyanis ez részben a Hal-Life2 Gravity-Gunjának egy változata, így meghatározott dolgokat vagyunk képesek vele felemelni és eldobni. A dolog igazi érdekessége mégsem a puzzle részeknél mutatkozik meg, hanem harc közben, ahol gránátokat és rakétákat küldhetünk vissza segítségével a feladójuknak. Szintén harc közben - kifejezetten a közelharcban - hasznos a következő képesség, melynek segítségével egy erőteljes impulzust küldhetünk támadóink felé, melynek hatására ők méretüktől és erejüktől függően vagy azonnal elporladnak, esetleg elesnek, vagy csak megtántorodnak.


S végül, de nem utolsó sorban, képesek vagyunk a TMD-vel erőtereket létrehozni, melyekben szinte megáll az idő. Bár ez az opció is bír némi puzzle-potenciállal, de ezt is elég ötlettelenül kezelték a készítők, mivel csak ventilátorokon való átjutásra fogjuk használni, illetve egyetlen egy esetben lesz szükségünk rá egy ajtó esetében. Így ennek a képességnek is a harcászati jelentősége domborodik ki, ugyanis míg mi képesek vagyunk normál sebességgel mozogni ebben az erőtérben, mások a szó szoros értelmében megfagynak, a kívülről érkező lövedékek pedig amolyan Mátrix stílusban lelassulnak, tehát taktikázásra rengeteg lehetőséget ad. Használhatjuk pajzsként önmagunk számára, csapdaként az ellenfelekkel szemben, de kivételesen nagy ellenséges hordák esetén időnyerésre sem utolsó megoldás.

Csodafegyverünk is fejlődik a játék során, mégpedig a TMD-fejlesztő állomásokon, melyek tulajdonképpen egy-egy rész végét is jelzik. Az ilyen fejlesztések során szerezzük meg az egyes képességeket, majd a játék utolsó szakaszában már külön energiaigénye sem lesz a kis masinának, szóval ott már teljesen egyoldalú küzdelemre kell számítani. Ha elég szemfülesek vagyunk, további fejlesztésekre is szert tehetünk kalandjaink során. Ezeket feljegyzések formájában találjuk mindenfelé a pályákon, s később az "Augmentor" nevű szerkezetekben hasznosíthatjuk a korábban már emlegetett E-99 pontjainkért cserébe.


Itt találhatunk extrákat a TMD-hez, melyek gyorsabb gyógyulást, több lőszert, vagy több TMD energiát biztosítanak. Ezekből csak meghatározott számú lehet aktív, viszont akad itt passzív fejlesztés is, melyek megnövelik hősünk állóképességét, teherbírását és még sok egyebet. Ezek használata érdekes lehet, és szerény véleményem szerint ebben is a BioShock nyomdokaiban szerettek volna járni a készítők. Az egyetlen halvány probléma a dologgal kapcsolatban annyi, hogy kb. a játék felétől ezek nélkül sem jelentenek komolyabb kihívást ellenfeleink (legalábbis normál nehézségi szinten), így valamelyest értelmüket vesztik.

Megvalósítás szempontjából felemás teljesítményt nyújt a játék. A háttérben az Unreal Engine 3 dolgozik, s ez többnyire meg is látszik. Jobb pillanataiban kifejezetten impozáns látványt nyújt a Singularity, csak éppen az a baj, hogy sűrűn vannak rosszabb pillanatai is. Ezek helyenként készítői trehányságból fakadnak, azaz találkozunk pár igen összecsapott, alacsony poligonszámú tereptárggyal (úgy, mint az első jelenet kötélcsomója), de az ilyenek fölött a játék hevében könnyű átsiklani. Az igazi probléma azzal van, amikor a játék elfelejti betölteni a nagyfelbontású textúrákat. Azt tudjuk, hogy az UE3 sajátossága, hogy ezeket pár másodperces késéssel tölti be, de a Singularity esetében előfordult, hogy egyáltalán nem sikerült ezeket előhozni, így egyes pályarészek a kilencvenes évek végének látványvilágát idézték.


Összességében azt tudom mondani a Singularityről, hogy az előzetesen beharangozott, s ennek megfelelően nagyon várt forradalom elmaradt. Igazán újító megoldásokkal nem találkozunk a játék során. Igaz, az idő ilyen módú felhasználására még nem volt példa, az ötletet mégis láttuk már korábban, mondjuk a TimeShift esetében, s bár a forradalom ott is elmaradt, maga a rendszer jobban működött. Itt, amit hatalmas újításnak szántak, sajnos az ötlettelenség okán unalomba fullad. Igazából úgy érzem, a Raven emberei nem merték igazán gondolkodtatni a játékost. Hogy miért, azt nem tudom, de ilyen potenciált más okból így elpazarolni nem lehet.

Erre utal az is, hogy hiába van három különböző befejezése a történetnek, ha egyetlen igazi döntéshelyzet sincs a játékban, ráadásul, ha a vége főcím után a játék folytatása gombra kattintunk a finálé előtti utolsó mentett állást kapjuk (merthogy checkpoint-rendszerrel dolgozik a játék), tehát gyakorlatilag azonnal megnézhetjük mindegyik befejezést. Mindezen hibái ellenére a játék akciórésze annyira jól sikerült, hogy érdemes vele játszani, mert igenis, a hangulat és a játékélmény képes feledtetni ezeket a hiányosságokat.


A TMD harc közben válik igazán érdekessé, s bár a többjátékos módnak túl nagy támogatottsága nincs, s nem is kínál sokat (egy szabvány team deathmatch emberek kontra mutánsok felállásban, illetve egy stratégiai pontokon alapuló játékmód várja az érdeklődőket), az egyjátékos kampány nyújtotta élmény miatt mégis érdemes kipróbálni. Ha korszakalkotó játékról nem is beszélhetünk a Singularity esetében, az őszi megjelenésekig mindenképpen jó időtöltést jelenthet a műfaj kedvelőinek.