Egyre kevesebb CD fogy Spanyolországban

Egyre kevesebb CD fogy Spanyolországban

2010. július 25. 22:18, Vasárnap
A tavalyi évhez képest ismét több mint tíz százalékkal csökkent, míg a 2000-es évek eleje óta mintegy harmadára esett vissza a spanyol zeneipar bevétele. A szakértők szerint a folyamatos visszaesés jórészt az illegális letöltés büntetlenségének köszönhető.

Bár a digitális zeneértékesítés fokozatosan nő, és jelenleg az összes értékesítés 25 százalékát teszi ki Spanyolországban, ez a tendencia nem elég ahhoz, hogy kompenzálja a fizikai hordozók piacának drasztikus csökkenését. A Billboard.biz beszámolója szerint 2010 első félévében mintegy 12 százalékkal kevesebb zenét adtak el az országban, mint a megelőző év azonos időszakában. A CD eladások aránya összesen 21 százalékkal csökkent a 2009 első hat hónapjára vonatkozó eladási adatokhoz képest. Az év első felében mintegy 76 millió eurós bevételt produkáltak a spanyol zeneipari cégek, míg 2008 azonos időszakában ez a szám még 126 millió euró, a 2000-es évek elején pedig közel 250 millió euró volt.

A spanyol zenekiadókat képviselő Promusicae szerint a jelenségért nem elsősorban a gazdasági válság a felelős, hanem az illegális letöltés és kalózkodás büntetlensége. A szervezet elnöke, Antonio Guisasola szerint a 2010 első félévére vonatkozó adatok megerősítik, hogy sürgősen lépni kell a szerzői jogot sértő magatartások ellen. A jogvédő utalt a spanyol kormány által tavaly benyújtott ún. fenntartható gazdaság törvénytervezetére, amely lehetővé tenné az illegális letöltést biztosító, illetve azt elősegítő weboldalak blokkolását. A tervek szerint a parlament júniusban tárgyalta volna a javaslatot, de jelenleg kevés az esély rá, hogy még az idei évben megtárgyalásra és elfogadásra kerül.

Guisasola szerint érthetetlen, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben az egyetlen megoldási javaslat egy olyan törvénytervezet, amelynek ügyében a parlament idén már nem lép. Hozzátette, az illegális letöltést tiltó rendelkezés nélkül a kalózfájlok tovább keringenek az interneten, és a jogvédők nem tehetnek semmit a több ezer weboldal ellen, amely büntetlenül és engedély nélkül kínálja az oltalom alatt álló alkotásokat.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások