Teret hódítanának a napvitorlák az űrkutatásban

A napvitorla azon túl, hogy a hosszútávú űrutazás egyik új megoldása, segíthet megerősíteni Albert Einstein egyik sok vitát megélt elméletét, amit közvetve már bizonyítottak, közvetlenül pedig a Gravity Probe B mérései igazolnak.

A hártyavékony napvitorla tökéletes környezetet adna Einstein általános relativitás elméletében megfogalmazott frame-dragging hipotézisének tesztelésére, véli Roman Kezerashvili, a New York Városi Műszaki Egyetem fizika professzora, aki egy, a napvitorlázással kapcsolatos szimpóziumon ismertette kísérletének koncepcióját.

A frame dragging - vagy magyarosabban "felcsavarás" - az a hatás, amelyben a nagy tömegű forgó objektumok, égitestek eltorzítják, magukkal húzzák a tér-idő szövetét. Kezerashvili koncepciója szerint egy forgó napvitorlának, ami a Naptól számított 7,4 millió kilométeres távolságon belül halad, a frame dragging hatás erejétől függően forgásának változnia kell a Naphoz közeledve, tehát egy mozgásérzékelővel megerősíthetnék a tér-idő felcsavaró hatás létezését.

A professzor által felvázolt kísérlet csak egy a számos lehetséges alkalmazás közül, derült ki a három napos szimpózium során. A napvitorlák visszaverik a fényt, vastagságuk mindössze ötöde a folpacknak, míg területük nagyjából egy focipálya fele. A rendszer a napfény által keltett nyomást használja ki, gyakorlatilag ugyanúgy, ahogy a klasszikus vitorlák a szelet, vitorlásként előre hajtva az űrhajót.

Bill Nye, a napvitorla elv egyik fő támogatója, a Planetary Society újonnan megválasztott elnöke elmondta, a különböző napvitorla formák a technika folyamatos fejlődéséről tanúskodnak, minden küldetés típushoz más-más tervek születnek. "A napvitorlák nem fognak egy adott alakzatot követni" - magyarázta Nye. "Olyanok lesznek, mint a helikopterek, amik szintén számos különböző formában jelennek meg, az adott feladattól függően." Nye, Kezerashvili és társaik optimizmusát megalapozta a japán Ikaros napvitorlás, ami elsőként vett sikeres rajtot a mélyűr felé. A JAXA májusban állította pályára a törékeny szerkezetet.

Osamu Mori, az Ikaros projekt vezetője elmondta, a következő küldetésekben ionhajtóművekkel kombinálják a napvitorlákat, amik a Jupiterre és az aszteroidákra szánt szondák hajtóműveként funkcionálnak. A napvitorla társítása a nagyobb teljesítményű hajtóművekkel - mint az ion meghajtás - hajtóanyag nélküli folyamatos gyorsítást biztosít, miközben az ionhajtóművet használhatják a manőverezéshez.

A napvitorlákat egyre nagyobb érdeklődés övezi. A Planetary Society több sikertelen próbálkozás után a Lightsail-1 kilövésére készülődik, ami terveik szerint a jövő év elején hagyhatja el a Földet. A nagy űrügynökségek, mint a NASA és az ESA ugyancsak dolgoznak saját koncepcióikon. Ezek a két űrügynökség képviselői szerint 2015-ben bizonyíthatnak a világűrben.