Botnetek elleni központot hoztak létre

Botnetek elleni központot hoztak létre

2010. szeptember 20. 15:26, Hétfő
A Botfrei projektben a szakemberek nem csak tanácsokat adnak, hanem egyúttal technikai segítséget is nyújtanak a felhasználóknak a legnagyobb problémákat okozó kártevőkkel kapcsolatban.

A programot az eco internetgazdasági szövetség indította, technikai segítséget a Szövetségi Információtechnikai Biztonsági Hivatal (BSI) munkatársaitól kaphatnak az internetezők, míg a szövetségi belügyminisztérium a szükséges 2 millió eurós anyagi keretet biztosította az új központ kialakítására. A projekt szakmai partnere a Norton és az Avira. A Botfrei nevű honlapról a látogatók vírusirtó szoftvereket tölthetnek le és emellett az egyes kártevők eltávolításáról szóló anyagokat olvashatnak. A bizonytalan felhasználók ráadásul még telefonos segítséget is kérhetnek.

A programban az internetszolgáltatók szakértői is részt vesznek, ők elmondják az érintetteknek, hogy milyen tünetekből állapítható meg azonnal, hogy a PC-jük egy botnet részévé vált. Ezenkívül tanácsokat adnak a már feltelepült kártevők felderítéséhez és eltávolításához, valamint ahhoz is, hogy miként előzhetők meg a további fertőzések. Mindenki maga dönti el, hogy a segítségből mit fogad el és mit nem, illetve azt is, hogy maga távolítja-e el a vírusokat, kémprogramokat a számítógépéről, vagy ehhez egy szakember segítségét kéri.


"A botnet-fertőzések az egyik legnagyobb fenyegetéseket jelentik a kiberbűnözés területén. Az érintett internetezők gyakran nem is tudják, hogy a támadók megszerezték a számítógépük felett az ellenőrzést és a PC-t spam e-mailek küldésére, kémprogramok terjesztésére vagy különböző adatok megszerzésére használják. A Botnet Ellenes Tanácsadó Centrum segít a fertőzött konfigurációk számának lecsökkentésében és ezáltal az illegális hálózatok gyengítésében, így kihúzzuk a bűnözők lába alól a talajt" - nyilatkozta Bernd Becker, az eco IT Service und Beratung GmbH ügyvezetője.

Horst Flätgen, a BSI alelnöke szerint a botnetek jelenleg a legnagyobb fenyegetést jelentik az internet az ahhoz csatlakoztatott infrastruktúrák számára. Ahhoz, hogy az emberek védekezhessenek e hálózatok ellen, mindenképpen szükség van felvilágosításra, tanácsadásra és aktív támogatásra. Az új központ pont ezeket a feladatokat látja el és biztonságosabbá teszi a világhálót. A német szervezetek ezzel az ausztrál, a kanadai, a japán, a dél-koreai és a holland példát követik, ezekben az országokban ugyanis már vannak hasonló kezdeményezések. Az eco idén februárban hirdette meg az Anti-Botnet-Initiative nevű programot.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások