Minden idők legérdektelenebb 3D-s filmje

Minden idők legérdektelenebb 3D-s filmje

2010. október 11. 05:55, Hétfő
Hiába jelentkezett új filmmel a Rémálom az Elm utcában és a Sikoly-filmek atyja, Wes Craven, a közönség úgy döntött, hogy nem nézi meg a 3D-sre konvertált My Soul To Take-et.

Hiába lesz október a horrorfilmek hónapja, úgy tűnik, hogy a stúdiók mindezt csak a filmek mennyiségével érik el, nem pedig minőségi jellemzőkel, illetve az alkotások által bevételezett dollárhalommal. A múlt heti tripla horrorfilmes bukást múlt héten egy újabb fejelte meg, hiszen Wes Craven új filmje, a My Soul To Take igazi közönyt váltott ki a nézőkből, s ez bizony azt is jelenti, hogy a 3D-sre (feleslegesen) felkonvertált film valószínűleg elkerüli a hazai mozikat.


A sorozatgyilkosos alkotás a hétvégén 2572 amerikai moziban mindössze 6,9 millió dollár bevételt hozott az első becslések szerint, ez pedig csak a hétvégi toplista 5. helyére volt elegendő. Az 25 millió dollárba kerülő produkció így teljes mozis futása alatt nagyjából 15-18 milliós teljesítménnyel fog zárni. A film bevételeinek 86%-a 3D-s vásznon realizálódott, ami azt jelenti, hogy kevesebben nézték meg, mint a hatodik helyezett, 6,3 milliós Tolvajok városát, mely négy hete látható a filmszínházak műsorán.

A minden idők legrosszabb, minimum 1500 mozis 3D-s premierjét produkáló My Soul To Take (eddig az Alfa és Omega nyitása volt a leggyengébb) bukásának oka egyértelműen a tinik távolmaradása volt, hiszen a hasonló filmek esetében a közönség nem ritkán 70%-a 25 éven aluli, míg ezúttal a nézők 52%-a 25 éven felüli volt a Universal Pictures felmérése alapján. (A nemek szerinti megoszls 54% - 46% volt a hölgyek javára.)

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások