Sony: PlayStation mobil Androiddal

Sony: PlayStation mobil Androiddal

2010. október 30. 16:51, Szombat
A Sony a jelek szerint úgy döntött, hogy a Google operációs rendszerére, valamint a Sony-Ericsson tapasztalatára támaszkodva dobja majd piacra jövőre az első PlayStation okostelefont.

A hírt az Engadget szellőztette meg, képekkel kísérve a fontos részleteket. Elsőként még augusztusban lebegtették meg a PlayStation mobil várható elkészültét, azóta pedig olyan forrásra tettek szert, amely - állításuk szerint - 100 százalékban hiteles információkkal látja el őket. Erre alapozva hangoztatják, hogy jövőre vehetjük majd kezünkbe az új készüléket.


Az okostelefon az értesülés szerint az Android harmadik generációjával érkezik majd, valószínűleg az egyik első olyan készülék lesz, amely a szoftver új verzióját támogatná. A külsőt és a belső a Sony-Ericsson tervezi, a kijelző 3,7 és 4,1 hüvelyk közötti lesz, azt azonban még nem tudni, hogy az illetékesek meghozták-e a végső döntést ezzel kapcsolatban. Az biztosnak tűnik, hogy 1 GHz-es Qualcomm MSM8655 processzor kap helyet a burkolat alatt, ehhez pedig várhatóan az Adreno 205 grafikus vezérlő társul majd, bár szóba került egyéb megoldás is, attól függően, hogy mennyire helyezik középpontba a játékokat.


A készülék 512 MB belső memóriával jelenik meg, a felsorolásban továbbá 1 GB ROM, valamint a megszokott microSD-csatlakozó kapott helyett - a cég Memory Stick formátuma viszont hiányzik, amivel felbőszíthetik a rajongók egy részét. A felbontás a PSP/PSX vonal készülékeinél látottakhoz lesz hasonlítható, a felhasználók pedig nemcsak az Android Market platformhoz, hanem az egyediként hirdetett Sony Market portálhoz is hozzáférnek majd, ahol nyilván mindenféle szoftvert beszerezhetnének. Ez utóbbit nem mellesleg az iOS elleni küzdelemben is fontos tényezőként említik, hiszen éppen a játékok terén tartja még jól magát az Apple rendszere, ezzel viszont ledőlhet az egyik utolsó bástya is.

A részleteken a Sony még nyilván dolgozik, a PlayStation mobil valamikor 2011 elején jelenik majd meg az üzletekben.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások