Az első ötben az Apple a telefongyártók között

Az első ötben az Apple a telefongyártók között

2010. november 3. 23:04, Szerda
A kiemelkedő forgalomnak köszönhetően az Apple immár globális szinten is bekerült az első öt telefongyártó közé, megelőzve a Blackberry készülékek gazdáját - mindez az okostelefonok jelentőségét jelzi.

Annak ellenére, hogy az Android immár meghaladja az Apple-féle iOS forgalmát az Egyesült Államokban, ez utóbbi cégnek sem kell szégyenkeznie az elmúlt negyedév eredményei miatt. Mi több, az almás vállalat is komoly sikert tudott felmutatni, mégpedig a globális piacon, ez pedig azt jelzi, hogy további komoly tartalékok rejlenek az iPhone-vonalban.

Az IDC folyamatosan figyeli a mobiltelefonos szegmenst, legfrissebb adataikból pedig kiderül, hogy az Apple immár megelőzte a Blackberry-gyártó RIM-et is, ezzel pedig a negyedik helyre jöttek fel. Három hónap alatt több mint 14 millió készüléket szállítottak le, ennek jelentőségét pedig jól jelzi, hogy ezzel 90 százalékos növekedést regisztráltak a tavalyi év hasonló időszakához képest. Ez eddig a legnagyobb növekedési ráta a vállalat számára, amit a jelek szerint az Android operációs rendszer gyors előretörése sem tudott lassítani. Elemzők pedig azt emelik ki, hogy jól láthatjuk, mennyire fontosak már most is az okostelefonok a piacon (az Apple nyilván ezzel emelkedik ki a mindenféle készüléket figyelembe vevő összesítésben).


Az első helyen egyébként továbbra is a Nokia szerepel, amely két százalékkal tudta növelni szállítmányait, ezzel pedig a 110 milliós határt is túllépték. A Samsung ettől messze leszakadva, 71 millió telefonnal áll a második helyen, miközben piaci részesedésük világszerte 36,5 százalékról 32,4 százalékra csökkent. A harmadik az LG, "alig" 28 millió telefonnal és 8,3 százalékos részesedéssel, negyedik a már említett Apple, míg a sort a RIM zárja, amely különösen a latin-amerikai piacon szerepelt jól, főleg a Curve kedvező fogadtatása révén, ezzel pedig 12 millió készülékkel és 3,6 százalékkal zárta a harmadik negyedévet.

Az első ötből az a Sony-Ericsson esett most ki, amely az IDC 2004-ben indított kutatása óta minden alkalommal ott szerepelt, ezúttal viszont a 10,4 millió leszállított telefon erre nem volt elegendő.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások