Nagy változások az F1 2011-ben

Nagy változások az F1 2011-ben

2010. november 25. 07:20, Csütörtök
A Codemasters által kiadott F1 2010 szép sikereket aratott mind a kritikusok mind pedig a rajongók körében.

Épp ezért nem meglepő, hogy a kiadó egyik korábbi nyilatkozatában már arról beszélt, hogy "az F1 sorozat lesz a mi FIFA-nk". Szerencsére ma pontosították ezt a megnyilatkozást és kikötötték, hogy nem arról van szó, hogy minden évben frissítik a mezőnyt és az autókat, hanem valódi változások is lesznek benne.



"Az F1 2011 nem csak egy évszámváltást és a pilóták és a pályák aktualizálását jelenti majd, hanem valódi változást is hozunk majd a sorozatba" - jelentette be Rod Cousens, a Codemasters vezetője. "Ugyanakkor terveink között szerepel egy kifejezetten a fiatalok számára készített, böngészőből játszható F1 részt. Továbbá a sorozatot áthozzuk zsebkonzolokra is. Mindkettő jövőre debütál."

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások