2010 legjobb filmjei a hozzáértők szerint

2010 legjobb filmjei a hozzáértők szerint

2011. január 21. 14:40, Péntek
Az, hogy melyek voltak 2010 legjobb filmjei, nem kérdéses, azonban közülük a legjobbat kiválasztani már igenis nagy feladat, amihez hozzáértés szükségeltetik.

Nemrég beszámoltunk arról, hogy a moziba járóknak mely filmek tetszettek leginkább 2010-ben, most érdemes ezen információkat kiegészíteni azzal, hogy azoknak a filmértőknek, mi jött be, akik meg is írják véleményeiket a filmes felhozatalról. Igen, a kritikusokról, újságírókról van szó, s érdemes még e körbe bevonni a különböző szakmai szervezeteket, hiszen nem csak a tollnokok hirdették ki 2010 legjobb filmjeinek listáját, hanem szakmabeliek, írók, rendezők és színészek is.


Ha a 2010-ben megjelent filmekről szóló kritikákat vesszük figyelembe, akkor 2010 legjobb filmje a Toy Story 3 lett, megelőzve az Így neveld a sárkányodat című animációt és a Social Network - A közösségi hálót. Az első ötben még A félszemű és A király beszéde szerepel, míg a további helyezettek a Top 10-es listán: A tolvajok városa, a The Kids Are All Right, a Let Me In, a The Fighter és a Fekete hattyú. (Persze a legnagyobb tetszési index nem feltétlenül jelent "legjobbságot", azok mindössze csak a legkevésbé osztották meg a kritikusokat. És, mint később kiderül: jó és jó között is van különbség, nem véletlen, hogy a Toy Story 3 vagy az Így neveld a sárkányodat csak kevés év végi összesítésben lett "A Legjobb".)

A RottenTomatoes oldalon ugyanis a neten és a nyomtatásban megjelent hivatalos kritikákat összesítik, s ez alapján kapnak százalékos értéket a filmek. Az első helyezést megszerző Toy Story 3 esetében az oldalon 248 kritikát lehet elolvasni, s ezen vélemények közül 245 volt pozitív és mindössze 3 negatív. (Az egyik legnagyobb vihart kavart negatív kritikát a NYPress jelentette meg, itt lehet elolvasni.) A dobogósok közül az Így neveld a sárkányodat 158 kritikát kapott (155-3 a jó-rossz arány), míg a Social Network - A közösségi háló 262 véleményéből 253 lett pozitív és mindössze 9 negatív. A lista legnagyobb meglepetése egyértelműen a Let Me In, mely annak ellenére varázsolta el a kritikusokat, hogy "csak" egy nagyszerű film feldolgozása. (Az Engedj be című svéd horrorról van szó.) Hogy miért lett oly jó sokak szerint Matt Reeves (Cloverfield) filmje, azt itt lehet elolvasni - a 194 listázott kritikából 173-nak pozitív és csak 21-nek negatív a végkicsengése.


Persze azt már év közben is tudtuk, hogy a kritikusok imádták a fenti filmeket, azonban a helyzet akkor éleződött ki, amikor a jó filmek közül a legjobbra kellett szavazni. Ezzel kapcsolatosan a MetaCritic-en van egy remek összesítés, mely január 18-ig, a BAFTA-jelölések kihirdetéséig tartalmazza a különböző szakmai szervezetek, kritikusi tömörülések és sajtótermékek díjait. A pontozás úgy történt, hogy egy díj elnyerése 3 pontot ért, míg a jelölés 1 pontot. (Pár szervezet 2. helyezettet is megszavazott, ami 2 pontot jelentett.)

Az Oscarra jelölt filmek január 25-i kihirdetése előtt érdemes megnézni, hogy a kvázi utolsónak jelölő Amerikai Filmakadémia előtt a többi díjátadón, mely filmek arattak. Illetve annyira nem érdemes, mert aratni csak egy film aratott: a Social Network - A közösségi háló, mely mind a 35 jelöltlistára felkerült és 27 alkalommal győzelmet is aratott, ami a 2 második hellyel és hat jelöléssel 91 pontot hozott a MetaCritic összesítésébe. Beszédes, hogy a második Eredet és A király beszéde csak 26 pontot szerzett, 25 ponttal a Fekete hattyú áll a negyedik helyen, míg az ötödik a Winter's Bone 23 ponttal. A Social Network - A közösségi háló 27 győzelme mellett egy-egy szervezetnél diadalmaskodott az Eredet, a The Kids Are All Right, a 127 óra, a Fekete hattyú és A király beszéde, míg két sikert ért el a Winter's Bone.


Persze nem csak a filmeknél készült efféle összesítés, a fenti szervezetek díjai közül rendező kategóriában 25-ször nyert David Fincher (Social Network - A közösségi háló), míg 5-ször Christopher Nolan (Eredet), férfi főszereplők közül csak Colin Firth (A király beszéde), Jesse Eisenberg (Social Network - A közösségi háló) és James Franco (127 óra) kapott elismerést, sorban 18-at, 6-ot és 5-öt, míg a nőknél a legtöbb szervezet (19) Natalie Portmantől (Fekete hattyú) volt elájulva, de Jennifer Lawrence (Winter's Bone) is kapott 5 díjat, míg Annette Benning (The Kids Are All Right) 2-t, Michelle Williams (Blue Valentine) 1-et.


Melyik volt 2010 legjobb filmje?
A Social Network - A közösségi háló.
Nem a Social Network - A közösségi háló.
A fenti elismerések alapján nagyjából meg is lehet jósolni, hogy mely filmek és színészek kapják meg az Oscar-jelöléseket, illetve a díjakat. Egyelőre a Social Network - A közösségi háló, David Fincher, Colin Firth és Natalie Portman utcahosszal vezet kategóriájában, sőt, még a férfi mellékszereplők közül Christian Bale-t is ide lehet sorolni, hiszen ő 22 díjat kapott a The Fighter-beli alakításáért, a második Geoffrey Rush (A király beszéde) pedig "csak" hármat. A legnagyobb verseny a női mellékszereplők között ígérkezik leginkább Melissa Leo (The Fighter - eddig 10 díj) és Hailee Steinfeld (A félszemű - eddig 9 díj) között. De rég volt olyan Oscar-gála, ahol ne született volna kisebb-nagy meglepetés.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások