Milliomosok lehetünk, ha az Eredet nyeri az Oscart

Milliomosok lehetünk, ha az Eredet nyeri az Oscart

2011. február 25. 00:01, Péntek
A tavalyi év egyik közönség- és kritikuskedvenc filmje az Eredet volt, melynek esetleges Oscar-díja sokak életét változtathatja meg örökre.

Vasárnap adják át Amerikában az Oscar-díjakat, mely eseményt megelőzően természetesen már több hete folynak a találgatások, hogy mely filmek lesznek a nagy nyertesei, illetve a nagy vesztesei az idei gálának. Nagyon sokáig a Social Network - A közösségi háló évének tűnt 2010, David Fincher filmje több mint két tucat "legjobb filmes" díjat söpört be, azonban a hajrá már A király beszédének sikerült jobban, így nem is csoda, hogy a fogadóirodáknál is Tom Hooper alkotása a favorit. Az Oscar-jelölések számában is A király beszéde áll az élen 12 nominációval, A félszemű 10, míg a Social Network és az Eredet 8-8 esélyt kapott a végső sikerre.


Ma már itthon is bárki felteheti a pénzét online fogadóirodák ajánlataira, melyek nem csak neves és kevésbé rangos sporteseményekre vonatkoznak, hanem természetesen a szórakozás világának nagyszabású eseményeire is, mint például az Oscar-díjak megnyerésére. Átnézve pár hazai fogadási lehetőséget is kínáló iroda kínálatát (BWin, SportingBet, Bet-at-home, Unibet), nagyjából azonos oddsokat lehet találni az Oscarra vonatkozóan, így a lenti adatokat az Unibet fogadólapjáról vettük át.

Ideje eldönteni a kérdést.
A király beszéde volt a legjobb.
A Social Network - A közösségi háló volt a legjobb.
A legjobb filmek versenyében olyannyira A király beszéde lett a legnagyobb esélyes, hogy már csak 1,2-szeres szorzóval lehet rá fogadni, azaz 10 ezer feltett forintunkra 12 ezret kaphatunk vissza 2000-es tiszta nyereséggel - az ilyesmi a meglehetősen papírforma sportmeccsekre szokott jellemző lenni. A Social Network - A közösségi háló sikere az arra fogadóknak ötszörös nyereményt hozhat, vagyis aki 10 ezer forintot kockáztat, az a Facebook-film sikere esetén 50 ezres jóváírást kaphat a számlájára. A további sorrend szerint A félszemű sikere 20-szoros, a Fekete hattyúé és a The Fighter - A harcosé 25-szörös pénzt eredményezhet, míg annak, aki képes az Eredet "legjobb film" kategóriabéli győzelmére fogadni, 40-szeres pénz ütné a markát, azaz 100 ezer forintos befektetéssel akár 4 millió forinttal is gazdagodhatnak a nagyot kockáztatók. A fogadóirodák szerint a futottak még mezőnyében a Toy Story 3 75-szörös, a 127 óra, a The Kids Are All Right és a Winter's Bone pedig egyenesen 100-szoros szorzót érdemelt ki.


Idén nem volt jobb Colin Firth-nél
és Natalie Portmannél?
Nem. Ez az ő évük volt.
Azért akadt pár jobb alakítás 2010-ben.
A színészek versenyében némelyik kategória esetében még inkább lefutottnak tűnik a verseny. Colin Firth sikere például, írd és mondd 1,03-szoros szorzóval fogadható, így aki 10 ezer forintot áldozna a biztos befutóra, az nagyjából egy sajtburger árát (300 forint) kapná meg jutalmul. Hasonlóképpen biztos befutó a fogadóirodák szerint a mellékszereplők között Christian Bale (1,12-es szorzó), a női főszereplőknél pedig Natalie Portman (1,07-szeres szorzó). Egyedül a női mellékszereplőknél van nagyobb verseny (ismételten a fogadóirodák szerint), Melissa Leo ugyanis "csak" 1,4-es oddsot kapott. (A színész kategóriák nagy esélyesei mögött lévőkkel ugyancsak nagyot lehet kaszálni, hiszen például Jeff Bridges sikere 15-szörös, Geoffrey Rush-é 6-szoros, Annette Benningé 8-szoros, míg Hailee Steinfeldé 4-szeres pénzt érne. A többi, esélytelennek számító jelöltről nem is beszélve.)

A legbiztosabb siker címe azonban nem Colin Firth-öt illeti, hanem a Toy Story 3-at, mely jelen van az animációs kategóriában kemény 1,01-szeres szorzóval - a vetélytársak közül az Így neveld a sárkányodat 15-szörös, míg a The Illusionist 25-szörös pénzt ígér a rájuk fogadókra. A többi kategória közül a dokumentumfilmeknél az Inside Job 1,6-szoros szorzóval bír, az idegennyelvű filmek között a Biutiful 1,75-szörössel, az adaptált forgatókönyveknél Aaron Sorkin (Social Network - A közösségi háló) 1,05-szörössel, az eredeti szkripteknél A király beszéde 1,15-szörössel, míg a daloknál a We Belong Together a Toy Story 3-ból 1,6-szorossal. A legnagyobb versenyre meglepetésre a rendezők között van kilátás, ugyanis itt David Fincher számít favoritnak, annak ellenére, hogy nem túl gyakori, hogy a legjobb film és a legjobb rendezés díját két különböző alkotás készítői vigyék haza. A Social Network - A közösségi hálót készítő Fincher győzelme 1,6-szoros nyereményt hozhat, míg Tom Hooper, A király beszéde készítőjének sikere 2,45-szöröset.


És a levonható tanulság: egy hónappal ezelőtti Oscaros cikkünkben a jelölésekkel kapcsolatban említettük, hogy Colin Firth, Natalie Portman és Christian Bale minden bizonnyal a legalacsonyabb szorzót fogja kapni a fogadóirodáknál, jelezvén azt, hogy ha Oscarról van szó, akkor a kulcsszó a kiszámíthatóság. De persze azt sem szabad feledni, hogy nincs Oscar-gála nagy meglepetés nélkül, így ha másért nem, azért érdemes nézni a közvetítést, hogy kiderüljön, ezúttal melyik favorittal "babrálnak ki" az amerikai filmes akadémia szavazói.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások