2011. március 5. 12:16, Szombat
A tizenhárom küldetés mindegyikének a végén egy főgonosz fogad minket, akiket csakis az egyes mágiák tökéletes ismeretével tudunk legyőzni. A Magicka első nagyobb negatívuma itt ki is domborodik, az irányítás ugyanis túlságosan bonyolult. A varázslatokat ugyanis különböző billentyűk lenyomására tudjuk előcsalni, ez pedig a szimpla varázslásnál még kivitelezhető, de az akciók kombinálásánál már végzetes lehet, ha félrenyomunk. Ez különösen a főellenségek elleni csatában okoz komoly frusztrációt. Ezt a problémát hatványozottan fokozza az ellenőrzőpontos mentési opció, amivel csak az a baj, hogy nagyon kevés van belőlük, így komolyabb részeket elég sokszor fogunk újra és újra megpróbálni.
Ezt a negatívumot azonban hamar elfeledteti, hogy akár négyfős kooperatív módban is kipróbálhatjuk a Magickát, ilyenkor ugyanis négy mágus akár négyféle varázslatkombinációt képes létrehozni. Ha például összetalálkoznak egy villámra érzékeny főellenséggel, egyszerű a feladat, ketten azonnal esőt vagy vízsugarat zúdítanak rá, míg a másik kettő eközben kíméletlenül villámokkal bombázza, hogy a végén sült csirkeként végezze a főgonosz. Üröm az örömben, hogy a harc hevében saját csapattársunkra is figyelnünk kell, mert ha kicsit eltéved a tekintetünk, könnyedén megüthetjük kalandozó varázslótársunkat is.
A Magicka minden hibája és idegesítő bugjai ellenére az elmúlt esztendők egyik legizgalmasabb, legviccesebb, legaranyosabb és legszórakoztatóbb hack’n’slash címe. A minőségellenőrző csapatot minden bizonnyal azonnal meneszteném az állásukból, és a Paradox-nak se engedném meg, hogy többet így játékot kiadjon, a mostanra kiadott zsákszámnyi patch azonban kezdi enyhíteni a kezdeti problémákat, így ha eddig szándékosan távol tartottad magad a játéktól, akkor itt az ideje, hogy ne kerülgesd tovább, és kipróbáld!
Grafika:
A Magicka megnyerő külcsínnel bír, viszont olykor a komolyabb erőgépeket is könnyedén két vállra fekteti, ami a játék optimalizálatlanságából fakad. Mindezek ellenére a különböző effektek, a karakterek és a környezet kidolgozottsága részletgazdag, hűen kiszolgálja a játékot.
Kezelőfelület, irányíthatóság: Nagyon sok idő, és még több türelem, mire az ember alaposan kiismeri és megszokja a játék irányítását. A Magicka erősen hardcore cím, de ha kellő türelemmel rendelkezel, akkor mezei játékosként is jól fogsz vele szórakozni, ha beletanulsz a kombókba.
Játszhatóság: A négyfős kooperatív mód alaposan megtoldja a játékidőt és a fun-faktort. A 13 pálya elsőre kevésnek tűnhet, de a nehézségből fakadóan sokszor órákat is el fogunk tölteni egy-egy helyszínen.
Intelligencia, nehézség: A Magicka az elmúlt évek egyik legizzasztóbb hackn'’slash címe, de ha türelmes vagy, és imádod a mesebeli fantasy világot, akkor ezeken felül tudsz emelkedni, és nem gondolsz rá, hogy újra és újra be kell töltened egy pályát, mert kevés az ellenőrzőpont a játékban.
Hangok, zene: A felcsendülő szimfonikus dallamok megnyerőek, viszont a szinkron hiánya alaposan rányomja a bélyegét a hangulatra. Ami voice-over van, az is inkább érthetetlen gügyögés.
Összefoglalás: A három csillag senkit ne tévesszen meg, ez nem a játékélménynek szól, hanem a játékot övező rengeteg, megszámlálhatatlan hibának, amit ha sikerül kigyomlálnia az Arrowheadnek, akkor tényleg elmondhatjuk, hogy egy zseniális címmel lettünk gazdagabbak.