Olcsó netbookkal a tábla PC-k ellen

Olcsó netbookkal a tábla PC-k ellen

2011. március 20. 17:59, Vasárnap
Az Asus nem hajlandó elfogadni, hogy a táblagépek előretörése miatt háttérbe szorulhatnak a netbookok, ezért úgy döntött: olcsóbb készülékkel jelentkezik. E stratégia sikere azonban kérdéses.

Néhány éve még hatalmas népszerűségnek örvendtek a netbookok, hatalmas forgalmat haraptak ki a piacból a notebookok kárára, azonban most a tabletek teljesen a padlóra küldték a szegmens eladásait. Az Asust különösen érzékenyen érinti ez, mivel a netbookok terén nagyon erős szereplő volt, az Eee sorozat tagjai a leginkább jólsikerült darabok közé sorolhatók. Éppen ezért visszavágást terveznek, a DigiTimes szerint a gyártó júniusban dobja piacra a 200-250 dollárba kerülő új netbookját. A cél egyértelmű: az alacsonyabb árral minél több felhasználót arra ösztönözni, hogy tábla PC-k helyett inkább netbookot vásároljanak, illetve elkerülni a két készüléktípus közötti közvetlen konkurenciaharcot, elválasztani egymástól a két szegmenst. Azonban kérdéses, hogy az elképzelés beválik-e.

"A médialejátszási célokra kifejlesztett táblagépek a felhasználási forgatókönyveket tekintve gyakorlatilag bekebelezték a netbookpiacot" - jelentette ki Larysa Yolkina, az IDC elemezője. A szakember szerint mivel a tábla PC-k is egyre olcsóbbak lesznek, így inkább a klasszikus notebookok eladása erősödhet a közeljövőben. Az IDC adatai szerint Nyugat-Európában a tavalyi esztendő utolsó negyedévében közel 33 százalékkal kevesebb netbookot adtak el, mint 2009 hasonló időszakában. Az Asus az Intellel és más partnereivel közösen ezt a folyamatot szeretné megállítani és ezért dobja piacra legfeljebb 250 euróba kerülő termékét. Az alacsony ár többek között annak köszönhető, hogy a készülék Android 3.0 vagy Chrome operációs rendszerrel érkezik majd. A cél idén legalább 6 millió netbook eladása.


Az érintőképernyős Eee PC T91 tabletként is használható

Yolkina ugyanakkor rámutatott, hogy már korábban is kaphatók voltak 300 dollárnál olcsóbb netbookok, ennek ellenére bebizonyosodott, hogy a vásárlóknak nem az ár volt az elsődleges szempont. Talán az jobban segíthetne, ha a gyártók kihangsúlyoznák a netbookok és a táblák közötti eltéréseket. Emellett az Asusnak azzal is számolnia kell, hogy ha az idei második és harmadik negyedévben még több tábla PC jelenik meg, akkor ez hatással lesz e készülékek árára is. Ebből pedig nem csak a táblagépeket választó fogyasztók, hanem a notebookok vásárlói is profitálhatnak.

Bár számos jel arra mutat, hogy az idei esztendő a tábla PC-k éve szerint itthon egyelőre nem lehet megmondani, hogy mi lesz a táblagépek kifutása. A kereskedők szerint a táblagépek füstje egyelőre nagyobb, mint a lángja, és a táblakészülékek Magyarországon nem vesznek el forgalmat a net- és notebookoktól. A forgalmazók az év végére várnak komoly felfutást az táblagépek forgalmában, elsősorban a jelentős áresés, illetve a piac gyártói oldalának bővülése, kiegészülése miatt.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások