Marad az Apple a táblák élén

Marad az Apple a táblák élén

2011. április 12. 17:31, Kedd
Friss előrejelzés szerint az iPad 2 piaci részesedése ugyan jelentős mértékben visszaesik majd az elkövetkező években, ez azonban nem veszélyezteti az Apple első helyét a szegmensen belül.

A Gartner elemzésében többek között a fenti ellentmondásról olvashatunk, amelyet leginkább azzal oldanak fel, hogy túlságosan nagy a cég előnye a piacon, ezt pedig az Android folyamatos előretörése sem tudja majd kétségbe vonni - egészen az évtized közepéig, addig ugyanis biztosítottnak látszik az első hely. Ez természetesen az operációs rendszerek versenyében is hasonló következményekkel jár, az iOS szintén uralja majd a területet.

Az iPad 2 idén a leszállított tábla PC-k több mint kétharmadát teszi majd ki, a maga 68,7 százalékos részesedésével egyértelműen 2011 győztese lesz. Ez az arány azonban a következő években fokozatosan csökkenni fog, 2015-ben pedig 47,1 százalékra mérséklődik, miközben két fontos vetélytársa jelentős mértékben megerősödhet. Az első helyet leginkább veszélyeztető Android ugyan nem tud majd domináns helyet elfoglalni a szegmensen belül, ám részesedése egészen 38,6 százalékig növekedhet, ami megfelelő kiinduló pozíciónak tűnik. A másik kihívó a RIM QNX, amely az évtized közepéig 10 százalék körüli eredményt érhet el, ezzel pedig a harmadik helyet kaparinthatja meg.


A többiek egyértelműen a futottak még kategóriában maradnak, esélyük sem lesz beleszólni a három nagy versenyébe, legalábbis a táblák terén. Ide sorolhatjuk a MeeGo és webOS operációs rendszereket, amelyek 1, illetve 3 százalékot tudnak összekaparni maguknak 2015-re, miközben maga a piac ragyogóan teljesít majd. Idén csaknem 70 millió készülék találhat gazdára, ez a szám viszont öt év múlva megközelíti majd a 300 milliót, ami mindenképpen kitűnő bevételi forrást nyújthat a lehetőséggel élni tudó gyártók és forgalmazók számára.

Eközben egymás után futnak be az iPad 2 potenciális kihívói, a napokban például az Acer mutatta be legújabb megoldását, amely Tegra chippel, 10,1 hüvelykes kijelzővel, 16 GB-os tárolóval, 1 GB memóriával, valamint 10 órás működési idővel, illetve 450 dolláros induló árral érkezik, két kamerával, továbbá HDMI-kimenettel vegyítve a képet.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások