Szigorú elvárások az Apple alkalmazottakkal szemben

Szigorú elvárások az Apple alkalmazottakkal szemben

2011. június 18. 21:06, Szombat
Az Apple-t eddig is meglehetősen sok támadás érte sajátos piaci politikája miatt, mégsem változtattak eddig azon. Most abba nyerhetünk bepillantást, hogy a cégnél dolgozóknak mikre kell ügyelniük.

A The Wall Street Journal az Apple jelenlegi és korábbi dolgozóinak véleményét és tapasztalatait gyűjtötte össze. A cikk számos területre kitér. Az Apple márkaboltjaiban dolgozók külön részleget képeznek, ezek a kiskereskedelmi üzletek tavaly október végén összesen 26 500 embert foglalkoztattak. A szabályok közül kiemelkedik, hogy szigorúan tilos az eladóknak az új termékekkel kapcsolatos különböző pletykákról beszélgetnie a vásárlókkal, illetve egyáltalán reagálni rájuk. A műszaki szakemberek, a szervizesek nem beszélhetnek az egyes termékek hibáiról, hiányosságairól. Aki bármit is megjelentet a világhálón a cégről, azt azonnal elbocsátják. Aki hat hónapon belül háromszor elkésik a munkahelyéről, az szintén számíthat arra, hogy kirúgják.

Ezek a szabályok meglehetősen, sőt mondhatni túlzottan szigorúnak tűnhetnek, azonban az éremnek, mint mindig, ezúttal is két oldala van. Az Apple nem kötelezi az eladókat megadott eladási számok teljesítésére és nincsen előírva az sem, hogy egy márkaboltnak mekkora forgalmat kell generálnia havonta. Igaz, az alkalmazottak nem kapnak jutalékot sem az eladott eszközök darabszáma után.


A The Wall Street Journal ezután a vállalatnál használt képzési kézikönyvekre és azok tartalmára tért ki. Az útmutatókból azonnal világossá válik, hogy az Apple filozófiája egyértelműen a vásárlókat állítja a középpontba. "Az ön feladata az, hogy megértse az ügyfél összes kívánságát, még azokat is, amiket a vásárló talán maga sem ismer" - olvasható például az egyik kiadványban. A könyvek leírják, hogy az eladó minden esetben köteles barátságosan üdvözölni az üzletbe belépő vásárlót, majd ki kell puhatolnia a kívánságait és egy olyan terméket kell bemutatnia, amit az illető akár azonnal hazavihet. Az eladónak végül hangsúlyoznia kell, hogy reméli, mielőbb viszontlátja a vevőt.

A dolgozóknak az egyes termékeket különböző szolgáltatáscsomagokkal együtt kell értékesíteniük. Aki nem elég sikeres, azt vagy továbbképzésre küldik, vagy más pozícióba helyezik át. Az ügyfelekkel való kapcsolattartást a legapróbb részletekig leírják. Még azt is meghatározzák, hogy az eladónak mindig pontosan kell követnie a fogyasztó kéréseit és azokra rövid válaszokkal (Uh-huh, értettem stb.) kell reagálnia. A márkaboltokban dolgozók egyébként 9 és 15 dollár közötti órabért kapnak, míg a műszaki kérdésekkel foglalkozó Genius Bar munkatársainak órabére 30 dollár.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások