Rendezőt keres a Da Vinci-kód 3

Rendezőt keres a Da Vinci-kód 3

2011. július 27. 13:10, Szerda
Elveszítette íróját és rendezőjét a Robert Langdon-sorozat. A Da Vinci-kódot és az Angyalok és démonokat rendező Ron Howard és író Akiva Goldsman ugyanis nem vállal kreatív szerepet Az elveszett jelképben.

A Deadline infói szerint Ron Howard nem vállalja Az elveszett jelkép (The Lost Symbol) című Dan Brown-adaptáció rendezését, mindössze producerként kíván részt venni a munkálatokban. A Da Vinci-kódból, valamint az Angyalok és démonokból ismert Robert Langdon kalandjai tehát minden bizonnyal folytatódni fognak, a Sony feldolgozza Dan Brown 2009-ben megjelent regényét is, bár egyelőre még nincs hivatalos bejelentés.

Mint ahogy azt sem lehet biztosra venni, hogy Tom Hanks visszatérne Az elveszett jelkép-re, bár ennek ellenkezője eddig fel sem merült. Azt azonban ugyancsak biztosra lehet venni, hogy a forgatókönyvet nem az első két Langdon-filmet íróként jegyző Akiva Goldsman fogja írni, hanem Steven Knight és Dan Brown.

A harmadik Langdon-film egyébként az előző epizódok bevételeit figyelembe véve merészségnek tűnik, hiszen míg a 2006-s Da Vinci-kód hatalmas siker volt, Amerikában 217, a világ többi részén 540 millió dollár bevételt hozott, addig az Angyalok és démonok iránt sokkal kevesebben érdeklődtek: Amerikában 133, Amerikán kívül pedig 352 millió dollárra csökkent a bevétel, miközben a költségvetés 150 millióra nőtt.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások