Air Conflicts: Secret Wars

A program egyébiránt olyannyira nem veszi figyelembe a realizmust, hogy a fejlesztők még a Spitfire vadászgépeket is felszerelték bombákkal, zuhanó és külön meghajtású darabokkal egyaránt, ami egyértelmű istenkáromlás lehet a szimulátorok fanatikusainak. Nem árt azonban tudomásul venni, hogy a Secret Wars nem arról szól, hogy a pilótafülkében még a legapróbb szerkentyűt is pozícióba hozzuk ahhoz, hogy nyélbe tudjunk ütni egy leszállást, itt a hangsúly a történeten és a könnyed akciókon van.


A játékban közel 20 vasmadarat emelhetünk a levegőbe, amelyek nem csak egy frakció kötelékéből kerültek ki, hiszen az imént említett Spitfire mellett bepattanhatunk egy Stuka bombázóba is, ha a küldetés megköveteli. További érdekesség még, hogy nem csak második világháborús gépekkel repülhetünk, hanem az első világégés korából megmaradt modellekkel is, így egy duplaszárnyú Sopwith Camel mellett akár egy Fokker Dr. 1-et is kiguríthatunk a hangárból, de a történet vége felé már egy-egy sugárhajtású gépet is feloldhatunk magunknak, ha ügyesek vagyunk. A bevetések előtt a program természetesen felkínálja majd a lehetőséget, hogy vasmadarat válasszunk a kitűzött cél teljesítéséhez, így a legtöbb esetben elkerülhető, hogy egy első világháborús géppel kelljen Messersmith vadászok ellen menni, bár előfordul majd ilyen eshetőség is.

Az efféle helyzetben természetesen korántsem lesz könnyű dolgunk, hiszen a különbség akkora, mintha kerékpárral akarnánk legyorsulni egy személyautót, ugyanakkor a játék nem csak ebben az esetben tud nehéz lenni. A közhiedelemmel ellentétben ugyanis azért, mert egy program az árkád vonalról kerül ki, még korántsem könnyű. Így van ez az Air Conflicts: Secret Wars esetében is, ami néhány küldetés erejéig már-már a rendkívülien nehéz kategóriába helyezhető. Bár a küldetések könnyűnek tűnnek, a nehézségi fokozat is skálázható, azonban a rossz automatikus mentési rendszer, az irányítási hiányosságok, valamint a csak és kizárólag több telitalálattól elpusztuló ellenfelek gyakran elvehetik az önjelölt pilóták kedvét a harcoktól.

Szerencsénkre a játékban számos segítség áll a rendelkezésünkre, így különféle kijelzők, köztük egy nagyon jól használható térkép, illetve egy adrenalin mód. Ez csak rövid ideig lehet aktív, feltöltődése automatikus, használatával pedig lelassul körülöttünk a világ, így könnyebb lesz becélozni az ellenséges egységeket. A feladatok közben mégis nagyon egyszerű meghalni, amit elsősorban nem az ellenfelektől elszenvedett sérülések okoznak majd, hanem az, hogy a távolságokat a játékban nem szemléltették megfelelően a fejlesztők. Hiába érezzük ugyanis távolinak a talajt, a legtöbb esetben előbb becsapódunk, mint gondolnánk, arról nem is beszélve, hogy a tereptárgyak, így a fák és a bokrok is sérülést okoznak repülőnkben. Ez ugyan megfelel a valóságnak, de ha egyszer a fejlesztők a program többi részével egyáltalán nem ragaszkodtak a realizmushoz, nem értem, hogy miért ennél a résznél pótolták hiányosságaikat.


Óriási szerencse, hogy korlátozottan ugyan, de néhány küldetést átugorhatunk, ha teljesen lehetetlennek érezzük a teljesítését. A játékban többféle helyszínen megfordulunk majd, így Konstantinápolytól kezdve Berlinen át Egyiptomig hasíthatjuk a felhőket, a kampány mellett ráadásul többjátékos módban is összemérhetjük tudásunkat másokkal. Utóbbi esetében túl sok újdonságra nem kell számítanunk, ugyanakkor akad egy opció, amely tulajdonképpen a skirmish-nek felel meg - itt dogfight a neve -, betöltését követően pedig gépi ellenfelek ellen, háromféle játékmódban, számtalan beállítás mellett döntögethetjük meg saját rekordjainkat.

Az átlagos hosszúságú kampány mellett ezekkel a lehetőségekkel egy kicsit ki lehet tolni az alkotás szavatosságát, bár ehhez az is kell, hogy megszeressük az Air Conflicts: Secret Wars-t. Ez pedig könnyű lesz azoknak, akik egy kis árkád lövöldözésben szeretnének részt venni, ugyanakkor nehéz azoknak, akik szimulátorra számítottak a cím esetében, és képtelenek lenyelni a fentebb már megnevezett hibákat.