Telefonon rúgták ki a Yahoo! vezetőjét

Telefonon rúgták ki a Yahoo! vezetőjét

2011. szeptember 7. 16:34, Szerda
Mindössze két és fél évvel kinevezése után távozni kényszerül posztjáról Carol Bartz, a Yahoo! Inc. vezérigazgatója. A hírt meglehetősen érdekes módon, telefonon keresztül tudatták vele.

A vezető legnagyobb bűne az volt, hogy a kinevezése óta eltelt két és fél esztendőben a Yahoo még csak meg sem tudta közelíteni a legnagyobb riválisának számító Google eredményeit. Bartz helyét, mint megbízott vezető Timothy Morse foglalta el. A konszern jelezte, már keresik az új vezérigazgatót. A döntés teljesen váratlan volt. Bár Bartz számos eredményt ért el, többek között létszámleépítéssel csökkentette a Yahoo költségeit, megállapodást kötött a Microsofttal és harcot hirdetett a Facebook ellen, azonban érdemben nem tudott javítani az óriáscég helyzetén. A befektetők kitörő örömmel fogadták a hírt, a Yahoo részvényei a hírre 6 százalékkal drágultak.


"Nagyon szomorú vagyok, hogy arról kell beszámolnom, hogy éppen most rúgott ki telefonon keresztül a Yahoo igazgatótanácsának vezetője. Örömömre szolgál, hogy együtt dolgozhattam Önökkel és a jövőt illetően a legjobbakat kívánom Önöknek. Carol" - írta a munkatársaknak küldött rövid e-mailjében Carol Bartz. A levelet az All Things Digital blog jelentette meg. Bennfentesek szerint a döntés már a múlt héten megszületett, az igazgatótanács a kérdésben egyhangú döntést hozott. Az csak apró szépséghiba, hogy a tanácskozáson Bartz és Jerry Yang, a Yahoo társalapítója nem volt jelen. A hírt Roy Bostock, az igazgatótanács vezetője közölte a vezérigazgatóval. Bostock egyúttal bejelentette, hogy a társaság új formában fog tovább működni, az igazgatótanács felülvizsgálja az eddigi stratégiát és olyan lehetőségeket keres, amelyek növelhetik a forgalmat.

Bár a Yahoo még csak megközelíteni sem tudta a Google eredményeit, de még mindig az egyik legnépszerűbb online platformnak számít és az Egyesült Államokban piacvezető az internetes reklámpiacon. Idén azonban elveszítheti az utóbbi pozícióját, amit a Facebook szerezhet meg, emellett a kereső üzletág forgalma is folyamatosan csökken. A Google piaci értékét jelenleg 170 milliárd dollárra becsülik, a Yahoo ennek a tizedét éri.

Bartz már kinevezése után tisztában volt azzal, hogy azonnal teljesítenie kellett, nem számíthatott száznapos türelmi időre, a befektetők ugyanis gyors megoldást vártak tőle a társaság rendbetételére. A távozó vezérigazgató februárban úgy nyilatkozott, hogy elődei hibás döntései miatt a társaság csak 2012-től kerülhet rá újra a helyes útra, és ebben a folyamatban döntő szerep jut majd az online hirdetési bevételeknek. Amennyiben ez meg is valósul, ez már nem vele fog bekövetkezni.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások