Megvannak az idei legjobb tévésorozatok

Megvannak az idei legjobb tévésorozatok

2011. szeptember 19. 08:58, Hétfő
Ki hitte volna, hogy a Trónok harca már az 1. szezonjával bekerül Hollywood legjobb sorozatai közé? Az idei Emmy díjazottjainak listája meglepetésektől sem mentes.

Elégedettség tölt el
a díjazottak névsora láttán?
Igen, a legtöbb díj megérdemelt.
Szokás szerint nem.
Mint minden évben, így idén is kiosztották a díjat, amit csak úgy emlegetnek, hogy "a díj, amit úgy szoktak emlegetni, mint a televíziós Oscart". Az Emmy-ről van szó természetesen, s magyar idő szerint éjszaka kettő órától hajnal ötig ünnepelte magát Hollywood a Fox csatornán Jane Lynch műsorvezetésével. A tévés szakemberekből álló akadémia tagjai idén is szavaztak az általuk legjobbnak tartott sorozatokra, minisorozatokra, tévéfilmekre, színészekre, operatőrökre, rendezőkre, fővilágosítókra, kaszkadőrökre, sminkesekre és vágókra, a felkért színészek pedig átadták ezen díjakat az arra érdemesnek találtatottaknak.


Ne is kerülgessük a forró kását: a legjobb komédia ismét a Modern család lett, míg a legjobb dráma díját immáron negyedik éve, megszakítás nélkül a Mad Men - Reklámőrültek kapta. Utóbbi sorozatra rá is fért a díj, hiszen míg korábban sokszor csak a Mad Menről szólt a díjátadó, ezúttal a legjobb dráma kategóriáig egy stábtag sem mehetett fel a színpadra köszönetet mondani, hiszen a sorozat minden jelölését más széria jelöltje válthatta díjra.


A Mad Men - Reklámőrültekkel ellentétben viszont tarolt a Modern család, hiszen a fő kategória mellett a legjobb írásnak, a legjobb rendezésnek és a legjobb férfi és női mellékszereplőnek járó Emmy-t is Steven Levitan szitkomja vihette haza. Mindez ráadásul 5-ből 5-ös, azaz totális tarolást jelent, ugyanis a Modern család minden színésze mellékszereplőként jelölte magát, így a komédiák főszereplőiről szóló kategóriákban nem is jöhetett szóba a sorozat, aminek Jim Parsons és Melissa McCarthy örülhetett a legjobban.

A komolyabb hangvételű sorozatok színészei egy kivétellel mind első díjasok voltak, de Julianna Margulies is 6 jelölés után kaphatott ismét szobrot, a Vészhelyzet után most A férjem védelmében című jogi dráma főszerepéért. A női mellékszereplők között Margo Martindale győzött A törvény embere című krimiben nyújtott, valóban remek alakításáért. A férfi főszereplő kategóriában ismét pazar mezőny gyűlt össze, de a legutóbbi két díjat hazavivő Bryan Cranston távollétében nem Hugh Laurie, Michael C. Hall, Jon Hamm vagy Steve Buscemi diadalmaskodott, hanem Kyle Chandler. A férfi mellékszereplők királya, sok rajongó nagy örömére Peter Dinklage lett, a Trónok harcából.


Az est legnagyobb meglepetése talán a legtöbb jelölést begyűjtő és általában a minisorozatok kategóriájában taroló HBO gyengébb szereplése jelentette. Bár a több mint 100 nominációból a csatorna magasan a legtöbbet, 19-et váltotta szoborra, hajnalban csak Kate Winslet és Guy Pearce örülhetett a legjobb főszereplőknek járó díjaknak a Mildred Pierce-ért, a díjazott mellékszereplők ugyanis a Downton Abbey és A Kennedy-család című alkotásokból kerültek ki, s a legjobb minisorozatnak is az angol Downton Abbey-t választották meg.

A díjak, mint látható, ezúttal igencsak megoszlottak a sorozatok között, egyedül a Modern család 5 szobros tarolás emelhető ki, bár való igaz, hogy a Boardwalk Empire - Gengszterkorzó 8 elismerést is kapott, de ezek közül 7 technikai volt, s már egy hete kiosztásra került. A legtöbb díjat kapó sorozatok közül így harmadik helyen 2-2 elismeréssel többszörös holtverseny alakult ki. A sokkal szűkebb minisorozatos/tévéfilmes mezőnyben ellenben a jelöltek megosztoztak a szobrokon: a Downton Abbey 6, a Mildred Pierce 5, míg A Kennedy-család 4 alkalommal diadalmaskodott.


Persze a fentieken, s a lentebb felsoroltakon kívül még jó pár díj kiosztásra került: Martin Scorsese rendezői Emmy-t kapott, Justin Timberlake legjobb vendégszereplő lett, míg a Trónok harca a legjobb főcím kategóriában diadalmaskodott - utóbbi díj a vizuális megjelenítésre és az összhatásra vonatkozik, hiszen a legjobb főcímzenének járó szobrot a Borgiák zeneszerzője vihette haza. A fő kategóriák jelöltjei és győztesei alul olvashatóak. Aki az összes díjazottra kíváncsi, az a vasárnapi győztesek listáját itt találja, az egy hete kiosztott díjakat megszerzőkét pedig itt.

Legjobb dráma

Boardwalk Empire - Gengszterkorzó
Dexter
Friday Night Lights - Tiszta szívvel foci
Trónok harca
A férjem védelmében
Mad Men - Reklámőrültek

Legjobb vígjáték

Agymenők
Glee - Sztárok leszünk!
Modern család
Office
A stúdió
Városfejlesztési osztály

Legjobb férfi főszereplő dráma

Timothy Olyphant, A törvény embere
Steve Buscemi, Boardwalk Empire - Gengszterkorzó
Kyle Chandler, Friday Night Lights - Tiszta szívvel foci
Michael C. Hall, Dexter
Jon Hamm, Mad Men - Reklámőrültek
Hugh Laurie, Doktor House

Legjobb női főszereplő dráma

Connie Britton, Friday Night Lights - Tiszta szívvel foci
Julianna Margulies, A férjem védelmében
Kathy Bates, Harry's Law
Mariska Hargitay, Különleges ügyosztály
Mirelle Enos, The Killing
Elisabeth Moss, Mad Men - Reklámőrültek

Legjobb férfi főszereplő vígjáték

Alec Baldwin, A stúdió
Matt LeBlanc, Sikersorozat
Jim Parsons, Agymenők
Steve Carell, Office
Johnny Galecki, Agymenők
Louie C.K., Louie

Legjobb női főszereplő vígjáték

Edie Falco, Jackie nővér
Tina Fey, A stúdió
Laura Linney, The Big C
Melissa McCarthy, Mike és Molly
Martha Plimpton, Nevelésből elégséges
Amy Poehler, Városfejlesztési osztály

Legjobb férfi mellékszereplő dráma

Peter Dinklage, Trónok harca
Josh Charles, A férjem védelmében
Alan Cumming, A férjem védelmében
Walton Goggins, A törvény embere
John Slattery, Mad Men - Reklámőrültek
Andre Braugher, Men of a Certain Age

Legjobb női mellékszereplő dráma

Archie Panjabi, A férjem védelmében
Kelly Macdonald, Boardwalk Empire - Gengszterkorzó
Christine Baranski, A férjem védelmében
Margo Martindale, A törvény embere
Michelle Forbes, The Killing
Christina Hendricks, Mad Men - Reklámőrültek

Legjobb férfi mellékszereplő vígjáték

Chris Colfer, Glee - Sztárok leszünk!
Jesse Tyler Ferguson, Modern család
Ed O’Neill, Modern család
Eric Stonestreet, Modern család
Ty Burrell, Modern család Jon Cryer, Két pasi - meg egy kicsi

Legjobb női mellékszereplő vígjáték

Jane Lynch, Glee - Sztárok leszünk!
Betty White, Vérmes négyes
Julie Bowen, Modern család
Sofia Vergara, Modern család
Kristen Wiig, Saturday Night Live
Jane Krakowski, A stúdió


Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások