Átvehetik a webóriások irányítását a kormányok?

Átvehetik a webóriások irányítását a kormányok?

2011. október 4. 10:51, Kedd
Az elismert szakember másfél héten belül immár másodszor támadta a Google-t, a Facebookot és a többi nagy online szolgáltatás üzemeltetőit. A PGP Corporation társalapítója úgy vélte: e cégek számára a felhasználók csak termékek és olyan rosszul kezelik az embereket, hogy ezzel szinte kiprovokálják a szigorúbb adatvédelmi szabályozást és az állami beavatkozást.

Jon Callas nevéhez fűződik a Pretty Good Privacy (PGP) nevű szoftver kifejlesztése, majd az Apple operációs rendszerek vezető biztonsági fejlesztőjeként dolgozott. Augusztus óta az Entrust globális biztonsági cég vezető technológiai munkatársa. "A Google, a Facebook és a többi nagy internetes társaság innovatív éllovasokból fokozatosan információszerző és gondolatcsere-szolgáltatókká válhatnak. Egy nap vagy állami felügyelet alá kerülnek, vagy az állam fogja működtetni őket. Ennek oka, hogy a számítógépek és az internet használata egyre inkább mobil lesz, állandóan elkísér bennünket és minden korábbinál jobban átszövi majd a mindennapjainkat."

"Ezt a szöveget én is egy repülőgép fedélzetén egy táblagépen írom. Már majdnem olyan viszonyban vagyunk a szolgáltatásokkal és az internettel, mint a vízzel: észre sem vesszük, hogy körülvesz minket, csak egyszerűen úszunk benne. Szinte lehetetlen lemondani a mobiltelefonokról. Lassan eljutunk oda, hogy ugyanez lesz a helyzet a Google- és Facebook-fiókokkal is. Éppen ezért mondhatjuk, hogy ezek alapellátást és -szolgáltatásokat nyújtó közműcégekké válnak. E társaságok két csoportba lesznek oszthatók: a termékgyártókra és a szolgáltatókra. Előbbi kategóriába tartozik az Apple, a Microsoft, a Research in Motion vagy a Samsung, utóbbiba pedig a Google, a Facebook és a többi internetes vállalat. Nem fizetünk a szolgáltatásaik használatáért, viszont a partnereik fizetnek értünk. Vagyis a termékek mi magunk vagyunk" - emelte ki Jon Callas.

A szakember megismételte a korábbi véleményét: attól tart, ha a piac szereplői nem szabályozzák az adatvédelmi kérdéseket, úgy az állam fog beavatkozni. Az állam ugyanakkor annál keményebben avatkozik majd be, minél inkább azt érzékeli, hogy egyre kisebb a piaci verseny. A Google vagy a Facebook ellen könnyen felmerülhet az a vád, hogy monopolhelyzetben vannak, ezt pedig soha nem tűri el egy kormány sem. A megoldás egyszerű: az online cégeknek meg kell tanulniuk partnerként és nem termékként kezelni a felhasználókat. Amennyiben ezt nem teszik meg, hogy a világ kormányai nagyon gyorsan be fognak avatkozni és át fogják venni az érintett cégek felügyeletét, akár úgy is, hogy ők lesznek az üzemeltetők.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy ez egy üdvözölendő dolog lenne, de a jelenlegi folyamat sem folytatódhat. Ezt vagy megérti a Google, a Facebook és a többi internetes konszern, vagy megértetik majd velük. Utóbbi viszont olyan lesz, mint amikor elefánt kerül a porcelánboltba. A következmények pedig a következők lehetnek: háttérbe szorulhat az innováció, a vezető szakemberek más ágazatokba vándorolhatnak el. Azonban a felelősök nem a beavatkozást végző kabinetek lesznek, hanem a Google, a Facebook és a többi online társaság, akik nem léptek addig, amíg lehetőségük volt lépni.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások