Jelentősen csökken a Windows 8 memóriaigénye

Jelentősen csökken a Windows 8 memóriaigénye

2011. október 11. 18:44, Kedd
A mobil készülékek gyengébb hardverei miatt a Microsoft kénytelen volt kompromisszumot kötni a Windows 8 memóriafogyasztása kapcsán. Mindebből azonban az asztali számítógépek tulajdonosai is profitálhatnak.

Blogbejegyzésében Steven Sinofsky, a Microsoft Windows-fejlesztésért felelős vezetője és Bill Karagounis, a Windows 8 fejlesztőcsapat egyik tagja azt taglalta, hogy az új operációs rendszer elődeinél kevesebb memóriával is beéri majd. A fejlesztések során az egyik legfontosabb munka a memóriafogyasztás optimalizálása volt, hogy a Windows 8 a táblagépeken és más mobil eszközökön is zökkenőmentesen fusson. Az első tesztek alapján úgy tűnik, hogy a programozók jó munkát végeztek.


Ugyan már a Windows 7 is kevesebb memóriát fogyasztott, mint az elődei, azonban a Windows 8 esetében sikerült tovább javítani az arányokon. A szakemberek a tesztek során egy számítógépre Windows 7, míg egy másikra Windows 8 operációs rendszert telepítettek. Mindkét konfigurációban 1 - 1 gigabájt RAM volt. Többszöri újraindítás után a Windows 7-est futtató gép 404 megabájt memóriát fogyasztott, míg a Windows 8 csupán 281 megabájtot. A CPU-terhelés a Windows 7-est futtató számítógépnél 5, a Windows 8-ast használónál 1 százalékot tett ki. A kernel által használt memória pedig az előbbinél 84, míg az utóbbinál 69 megabájt volt.

A két szakember kiemelte, hogy a Windows 8 értéke különösen azért figyelemre méltó, mert a rendszer betöltötte az átdolgozott Windows Defendert is. Sinofsky közölte, hogy a fejlesztők több száz funkciót módosítottak és 13 régi Windows-szolgáltatást távolítottak el a bootfolyamatból. Fontos, hogy a szolgáltatások jelentős része csak akkor indul el, ha azokra a felhasználónak valóban szüksége van. Ez hozzájárul nem csak a bootolási idő lecsökkenéséhez, hanem a memóriafogyasztás csökkenéséhez is.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások