Elektronizálja a jegyeladást az Alba Volán

Elektronizálja a jegyeladást az Alba Volán

2011. október 22. 11:40, Szombat
Nettó 437 millió forintra becsüli a székesfehérvári Alba Volán Autóbuszközlekedési Zrt. annak a fejlesztésnek a költségét, amellyel elektronizálja a jegy- és bérletrendszert, valós idejűvé teszi az utastájékoztatást, és fejleszti a forgalomirányítást. A cég tárgyalásos közbeszerzési felhívása a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Az ajánlatkérőnek szüksége van - többek közt - 240 jegykiadó pénztárgépre, továbbá 210 fedélzeti számítógépre, GPS és GPRS/3G modulokkal, a buszokra. A központi egységbe integrálni kell a buszokra már felszerelt 60 készüléket. A járműveket el kell látni utasinformálási és hangosító berendezésekkel is. A közbeszerzésre az jelentkezhet, akinek az árbevétele az elmúlt három évben - a három évben együtt - elérte a nettó 200 millió forintot. Referenciaként pedig - szintén az előző három évből - fel kell mutatni legalább egy nettó 50 millió forint értékű referenciát.

A közbeszerzésre november 8-ig lehet jelentkezni. Az ajánlatkérő november 21-ig közli, hogy kik jutottak a második fordulóba, amelyben már konkrét ajánlatot kell tenni.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások