Átvette a vezetést Kína az okostelefonoknál

Átvette a vezetést Kína az okostelefonoknál

2011. november 28. 05:56, Hétfő
A harmadik negyedévben a gyorsan növekvő ázsiai óriás elhódította az első helyet, így az USA immár csak második - a gyártók versenyében azonban alapvető módon eltérő képet látunk magunk előtt.

A Strategy Analytics számolt be a napokban a fenti hírről, kiemelve, hogy a harmadik negyedben erős növekedés állt szemben a kisebb mértékű visszaeséssel, ezzel pedig helycsere történt az első két pozícióban. Elemzésükben kitérnek az összesített adatokra, valamint a gyártók között zajló versenyre is, ez utóbbi pedig több érdekességet tartogat az érdeklődők számára.

Miközben egyesek már azt várják, hogy Kína mikor előzi meg az Egyesült Államokat a GDP (bruttó hazai termék) viszonylatában, addig ez egyelőre az okostelefonok terén következett be. A legfontosabb természetesen az összesített eredmény, a két országra lebontva, eszerint pedig a harmadik negyedévben Kínában 23,9 millió példányt értékesítettek, az USA pedig a maga 23,3 milliójával csak a második helyre volt jó. Külön kiemelendő, hogy míg előbbi esetében ez 58 százalékos bővülést jelent az előző negyedévhez képest, addig az USA-ban 7 százalékos csökkenésről számoltak be, jól látszik tehát, hogy a fejlett piacok gyakorlatilag telítődtek.


Ami a gyártókat illeti, Kínában a Nokia vezeti a piacot 28,5 százalékos részesedéssel, a második helyen pedig a Samsung található 17,6 százalékkal. Ez élesen szemben áll az amerikai piaccal, ahol a HTC 24, az Apple pedig 20 százalékot tudott megkaparintani az utolsó időszakban, a többiek pedig a maradékon voltak kénytelenek osztozkodni (az előbbi ország esetében ez 54, utóbbinál pedig 55,4 százalékot tett ki). Kínában az elemzők szerint három alapvető tényező segíti a gyors növekedést, ezek pedig a különböző termékek jobb elérhetősége, a drágább készülékeknél bevezetett kedvezmények (támogatás), illetve az olyan olcsó androidos modellek megjelenése, amelyek többek között a hazai ZTE jóvoltából bukkantak fel.

Az Apple számára jó hír, hogy a kínai fiatalok körében abszolút státuszszimbólumnak számít az iPhone és az iPad, a nyáron például arról olvashattunk, hogy egy fiatalember egyik veséjét ajánlotta fel egy ilyen tábláért, a műtétre pedig sor is került. Hátráltató tényezőt jelent viszont, hogy az iPhone csak a szolgáltatóknál második helyezett China Unicom kínálatában található meg, a GSM készülékekkel operáló cég 170 millió ügyféllel rendelkezik, míg az első China Mobile 600 millió felhasználója CDMA változatokat használ (itt egyelőre tervezik a CDMA iPhone piacra dobását).

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások