Számítógéppel keresi a csalókat az amerikai tőzsdefelügyelet

Számítógéppel keresi a csalókat az amerikai tőzsdefelügyelet

2011. december 28. 11:09, Szerda
Számítógépes elemző programmal veszi fel a harcot az amerikai felügyelet a csaló hedge fundok ellen, az eredmények egyelőre biztatóak.

Csaknem száz hedge fund neve szerepel az amerikai tőkepiaci felügyelet új "körözési listáján", az alapkezelők közös pontja: eredményük túl szép, hogy igaz legyen. Az összesen közel 24 000 vizsgált cégnél nem csak az minősült gyanúsnak, ha valamelyikük látványosan felülteljesítette a piacot, hanem az is, ha egyetlen mínuszos hónap nélkül folyamatosan mérsékelten pozitív hozamot mutattak ki a piaci viszonyoktól függetlenül − írta a Wall Street Journal.

A lista azt követően jött létre, hogy a felügyelet éveken át nem fedezte fel a Nasdaq volt elnökéhez, Bernie Madoffhoz kötődő, 17,3 milliárd dolláros kárt okozó pilótajátékot. A SEC ezért még 2009-ben döntött úgy, hogy egy számítógépes rendszert dolgoznak ki, amely a több ezer hedge fund havi hozamát elemezve gyanús adatokat keres. Az új rendszer működésének kezdete óta a felügyelet négy peres eljárást kezdeményezett csalás miatt. Az egyik esetben egy hedge fund úgy ért el több mint 25 százalékos hozamot, hogy felülértékelte eszközeit, többek közt nigériai warrantokat is. A részletes elemzés kapcsán a 65 fős gárdával dolgozó illetékes ügyosztály vezetőjének elmondása szerint több vizsgálat is indult már, így a jövőben több pert is kezdeményezhet a SEC.

Az egyik konkrét ügy a ThinkStrategy hedge fund egyik fő alapja ügyében indult. A Capital Fund-A elnevezésű instrumentum ugyanis 2008-ban a piaci turbulenciák dacára 4,6 százalékos hozamot mutatott ki, amely már hatodik éve egy huzamban pozitív eredményt jelentett. A felügyeleti vizsgálat azonban kiderítette, hogy a valóságban 90 százalékos veszteséggel zárta az évet az alap, ráadásul a hedge fund vezetője, Chetan Kapur a többi alaphoz befektetőket csalogatandó még azt követően is pozitív hozamot mutatott ki papíron, hogy az alap eszközeit már rég likvidálta. Kapur ráadásul következetesen nagyobbnak állította be a kezelt eszközállomány értékét a valósnál és még egy nem létező menedzsmentet is kitalált cégének. A perbe fogott hedge fund-vezér végül bűnei beismerése nélkül beleegyezett, hogy egy életre távol marad a befektetési iparágtól.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások