Napelemes Nokia helyett négymagos HTC

Napelemes Nokia helyett négymagos HTC

2012. január 6. 18:23, Péntek
Nem hozott sikert a Nokia részletes tesztje, így egyelőre nem várhatunk napelemes megoldásokat a gyártótól, jön viszont a HTC négymagos fejlesztése, amely jól mutatja, hogy mire van - egyelőre - lehetőség.

A finn gyártó közzétette hosszabb tesztjének eredményeit, mégpedig saját blogjában. Ebből megtudhatjuk, hogy egyelőre nem látszik életképesnek a napelemre támaszkodó mobiltelefon gyakorlati alkalmazása, mivel a legtöbb esetben az így módosított megoldások nem tudnának eleget tenni a saját étvágyuk által támasztott követelményeknek.


A cég szakemberei egészen pontosan öt darab C1-02 telefont módosítottak, a készülék méreteihez képest meglehetősen nagy modult erőszakolva annak hátoldalára, amely egyben burkolatként is funkcionált. A megoldást ezt követően több, egymástól igencsak eltérő feltételeket kínáló helyszínen is hetekig tesztelték (tavaly nyáron), ezen tesztek eredményeinek összesítéséből próbáltak levonni hosszabb távú következtetéseket. Kiderült, hogy bár Kenyában a klíma és a napsütéses órák magas száma miatt ugyan elegendő áram állna a készülék rendelkezésére, ez leginkább akkor valósulna meg, ha azt egy helyben, megfelelő pozícióban hagynánk, és még így is alig jutna kakaó a hosszabb beszélgetésekre. Svédországban és a sarkkörön értelemszerűen még ennél is rosszabb a helyzet, a mindennapi használat itt nemigen jöhet szóba.

A napelemes mobil tehát egyelőre még marad a jövő terméke, addig azonban érkeznek az újabb és újabb, hagyományos megoldással hajtott okostelefonok, amelyekből egyre nagyobb a kínálat. A HTC - elemzői várakozások szerint - az ilyenkor szokásos éves MWC találkozó alatt mutathatja be saját négymagos megoldásait, amelyek ezúttal az nVidia Tegra 3 chipekre épülnének. Ezt LTE-támogatással illene kiegészíteni, hogy versenyben maradjanak a riválisokkal, legkésőbb áprilisi debütálással.

Bár egyes vélemények szerint a cég az idei évben nem tudja majd növelni korábbi forgalmát (sőt valószínűleg visszaesésre kerül majd sor), a JPMorgan Chase még akár 15 százalékos növekedést is el tud képzelni, amelyet újabb 29 százalékos bővülés követne 2013-ban.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások