Blackberry és HTC tervek 2012-ben

Blackberry és HTC tervek 2012-ben

2012. január 30. 11:16, Hétfő
A fenti két cég elképzeléseiről láttak napvilágot részletek, illetve előbbi esetében egy részletes útiterv, amelynek alapján fontos következtetéseket vonhatunk le az idei és a jövő évre vonatkozóan.

Elsősorban arra kell számítanunk, hogy kevesebb telefont dobnak piacra, a RIM esetében pedig kiemelt helyen szerepel saját táblájuk, amelyből egy újabb változat debütál majd, ezúttal HSPA+ támogatással, amelyet NFC technológia és egy 1,5 GHz-es processzor egészít ki.

Ami a Blackberry telefonokat illeti, itt a harmadik negyedévben két QWERTY-példányt, valamint egy érintőképernyős okostelefont várhatunk, amelyeket a belépő szintre, illetve a középkategóriába szánnak. A részletes útiterv alapján úgy tűnik, hogy ezen Curve változatok külön BBM-gombbal jelennek majd meg, ami jó hír az azonnali üzenetküldő alkalmazás használóinak. Az első, Blackberry 10 szoftverre épülő készülék eredetileg szeptemberben bukkant volna fel, most azonban úgy tűnik, hogy erre októberig várnunk kell majd, ami kisebb csúszást jelent és még kevesebb esélyt a sikeres bemutatkozásra.


Túlzó jelzők és zavaró sokaság a HTC-nél

A HTC elsősorban új készülékeinek számát szeretné csökkenteni, amit mind a felhasználók, mind pedig az elemzők pozitívan fogadtak. Példaként említik, hogy a cég észak-amerikai oldalán nem kevesebb mint 51 különböző példányt számolhatunk össze, ami alaposan összezavarhatja a potenciális vásárlókat - nem véletlen, hogy legutóbbi jelentésükben a negyedéves profit 26 százalékos csökkenéséről számoltak be, egy amúgy is túlzsúfolt piacon. A mostani kijelentések alapján idén jóval kevesebb példány lát majd napvilágot, igyekeznek valódi újításokat kínálni, nem pedig apróbb módosításokkal 3-4 változatban eladni ugyanazt a telefont.

A vezetés tagjai továbbra is optimisták, szerintük idén fordulhat a kocka és visszaszerezhetik korábbi lendületüket.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások