Megvan az év eddigi legnagyobb mozis sikere

Megvan az év eddigi legnagyobb mozis sikere

2012. március 4. 23:00, Vasárnap
Újabb hatalmas sikerű filmpremier tarolta le Amerikát a hétvégén. Kár, hogy a frissen debütált sikerfilm magyar premierjét nemrég halasztották el tavaszról októberre.

Érdekel a Lorax?
Igen, mindenképpen megnézem.
Csak, ha nagyon jókat hallok róla.
Nem érdekel.
2011-ben egészen a mostanság már április végén elkezdődő (mozis) nyári idény kezdetéig kellett várni az első átütő mozis sikerre: az Amerikában április 29-én bemutatott Halálos iramban Ötödik sebesség produkált brutális 86,2 millió dolláros nyitóhétvégét. A nyitány kiemelkedő mivoltáról mindent elmond, hogy ezután a Thor is csak 66 milliós első hétvégére volt képes, sőt még a Karib-tenger kalózainak 4. része is mindössze a 3D-nek köszönhetően szárnyalta túl ezt a startot 4 millió dollárral. A tavalyi év elejétől májusig a legsikeresebb filmek a 40 milliós premierhétvégéig jutottak - ez volt a nagyjából határ az idei év legjobbjainak is. Eddig.


A héten ugyanis bemutatták Amerikában a Lorax (The Lorax) című animációs filmet, mely péntektől vasárnapig 70,7 millió dolláros bevételt produkált az első becslések szerint. A filmet az a Universal gyártotta, mely a nagy stúdiók közül talán legkésőbb kapcsolódott be az animációs alkotások gyártásában, de már a Gru félmilliárdos nemzetközi sikere is jól mutatta, hogy nem volt rossz döntés a piacra való belépés és az Illumination Entertainmenttel való leszerződés. Üröm az örömben, hogy itthon a Universal hazai képviselője, a UIP-Duna Film nemrég október 18-ra tolta el az eredetileg márciusra tervezett bemutató dátumát.

A Lorax húzóneve egyértelműen a nagy amerikai mesemondó, Dr. Seuss, hiszen ő teremtette meg a fő karaktereket és a világot. Dr. Seuss neve már a Grincsnél is vonzotta a nézőket (Amerikában 260 millió dollár bevétel), de később A Macska - Le a kalappal! (101 milliós amerikai bevétel) és a már animációs Horton (154 millió dollár Amerikában) sem szerepelt rosszul. De persze egy név nem garancia a sikerre, amit mutat az is, hogy a Horton több pénzből készült, mint a Lorax, mégiscsak 45 millió dolláros debütálásra futotta. A Universal éppen ezért megpróbált biztosra menni, és a filmet az a Chris Renaud rendezte, aki a Grut is, a forgatókönyvet Ken Daurio és Cinco Paul hozta össze, akik a Gru szkriptjéért is feleltek, sőt, még a producer Christopher Meledandri is a Gruból érkezett. (Nem véletlen, hogy a Danny DeVito, Ed Helms, Zac Efron, Taylor Swift és Betty White alkotta szinkrongárda kevesebb figyelmet kapott a kampány során, pedig jól csengenek a nevek.)


A nyitány tehát a legvadabb várakozásokat is felülmúlta, s a siker mértékét csak növeli az a tény, hogy a Lorax költségvetése mindössze 70 millió dollár volt, márpedig az animációk közül ez a legalsó kategóriának számít. Ezt remekül, mutatja az, hogy egy Verdák 2 200 millió, egy Kung Fu Panda 2 vagy Táncoló talpak 2 vagy Anyát a Marsra 150 millió, egy Rangó vagy egy Csizmás, a Kandúr pedig 130 millió dollárba került a tavalyi animált filmek közül.

A felmérések szerint a marketing telibe találta a célközönséget, hiszen a nézők kiemelkedő hányada, 68%-a 12 éven aluli volt - a Dr. Seuss-féle művek valóban leginkább a kisgyerekek számára élvezhetőek, nem véletlen, hogy az IMDb-n is csak 6.5/10-en áll a film, s a meglehetősen kevés szavazat is beszédes. Az újságírói kritikák is azt támasztják alá, hogy nem feltétlenül a minősége miatt nyitott kiemelkedően cikkünk tárgya, a RottenTomatoes gyűjtése szerint csak a vélemények 57%-a lett pozitív, ami egy animációnál kifejezetten alacsony értéknek mondható. (A Lorax hétvégi bevételének egyébként 52%-a képződött 3D-s előadásokon, míg az IMAX-részesedés 8%-os volt.)

Persze azt ki kell emelni, hogy a remek filmes környezet is a Lorax malmára hajtotta a vizet, sőt a hosszabb távú sikert is elősegítheti. Ugyanis míg tavaly már februárban bemutatták a Gnómeó és Júliát, majd márciusban egymás után volt látható a Rangó, a Rio és a Hopp, addig idén heteket kell várni a következő családi premierre, arról nem is beszélve, hogy a következő animációs film, a The Pirates! Band of Misfits csak április 27-én kerül a mozikba. Ráadásul a Lorax előtt legutóbb decemberben került animáció a mozikban, s a Tintin nem váltotta meg a világot, hiszen még mindig nem érte el a 80 milliós bevételt Amerikában, márpedig ez a Loraxnak a negyedik napon meglesz.


Az már tényleg csak hab a tortán, hogy a Lorax startja minden idők hatodik legjobb animációs nyitánya volt a Harmadik Shrek, a Toy Story 3, a Shrek 2, A Simpson család - A film és a Shrek a vége, fuss el véle mögött, s ennek megfelelően a második legjobb nem folytatás animációs kezdés címe is jár a Universal produkciójának. Emellett természetesen a Lorax lett a legjobban kezdő Dr. Seuss-adaptáció, s a harmadik legerősebb márciusi nyitány a 116 milliós Alice Csodaországban és a 71 milliós 300 mögött - mely utóbbit egyébként a végleges eredmények kihirdetésekor akár meg is előzheti.

2012 tehát továbbra is Hollywood éve. Nem elég, hogy az idei 9 hét mindegyike több bevételt hozott a 2011-es vonatkozó heteknél, de még a 2012-es február is minden idők legjövedelmezőbb mozis februárja volt Amerikában. És hol van még a nyár? Ráadásul március 23-án lesz Az éhezők viadalának premierje, mely egyes merész becslések szerint még a Loraxét is túlszárnyalhatja.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások