Elhunyt a Commodore cég alapítója

Elhunyt a Commodore cég alapítója

2012. április 11. 13:47, Szerda
Jack Tramiel 30 évvel ezelőtt a Consumer Electronics Show keretében mutatta be a Commodore C64 típusú gépét, ami a mai napig az egyik legnépszerűbb számítógépnek számít.

A Commodore cég alapítójának és a C64 atyjának számító Tramiel húsvét vasárnap, 83 éves korában hunyt el. Tramiel Jacek Trzmiel néven született 1928. december 13-án Lodz városában, túlélte a helyi gettó és Auschwitz borzalmait, majd az Ahlemben létrehozott kényszermunkatáborba került. A tábor lakóit 1945-ben az amerikai hadsereg egységei szabadították fel. A második világháború után kivándorolt az Egyesült Államokba, Jack Tramielre változtatta a nevét, majd belépett az amerikai hadseregbe, ahol megtanulta az írógépek szerelését. Létrehozta saját vállalkozását, mellette taxizott is. Ezután Kanadába került, ahol találkozott egy másik túlélővel. Közös vállalkozásba kezdtek, majd létrehozta a Commodore céget, amely használt írógépekkel kereskedett, valamint import alkatrészekből épített irodai gépeket.

Az első figyelemre méltó terméke a Commodore PET (Personal Electronic Transactor) volt, amely 1977-ben került a piacra és amely a Steve Wozniak által tervezett Apple II konkurensének számított. Ezt követte 1980-ban a VC 20, majd 1982-ben a C64. Tramiel 1984-ben távozott a vállalattól, eladta a részvényeit, majd az így szerzett pénzt az Atariba fektette be és ott is megvalósította a sikermodelljét. Ennek egyik bizonyítéka az Atari ST, ami kevesebbe került, mint az Apple Macintosh, de a Microsoft Windows megjelenése után már közel sem érhette el a remélt sikert.

"Jack Tramiel nagy befolyással volt a szórakoztató elektronikai és a számítástechnikai iparra. Számítógépei segítségével meghatározó befolyást gyakorolt a számítástechnikai mérnökök, az informatikusok és a játékosok generációira. A nevét egykor ugyanolyan tisztelettel emlegették, mint Steve Jobs nevét. A koncentrációs táborok túlélőjéből gazdasági vezetővé vált és erre csak a legendák képesek" - közölte Martin Goldberg író.


Balra a Commodore alapító Jack Tramiel, jobbra az Apple társalapítója, Steve Wozniak

Tramiel támogatta a washingtoni Holokauszt Múzeum és a lengyel zsidók történetét bemutató varsói múzeum létrehozását. Utolsó nyilvános szereplésére 2007. decemberében került sor, amikor részt vett a C64 megjelenésének 25. évfordulója kapcsán a Szilícium-völgyben rendezett megemlékezésen, ahol tiszteletét tette Steve Wozniak is. A konferenciát számos egykori Commodore-alkalmazott arra használta fel, hogy ismét találkozzon egykori főnökével, tanítójával. Sokan életük legjobb szakaszaként emlékeznek vissza a társaságnál eltöltött időre, amikoris alapvető gondolatokat, hasznos apróságokat tanultak meg. Az biztos, hogy Tramiel állítását eszünkbe véshetjük: "A tömegeknek szántuk saját fejlesztésünket."

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások