Sok millió dollárt keresnek a filmesek Csernobillal

Sok millió dollárt keresnek a filmesek Csernobillal

2012. május 28. 14:16, Hétfő
Videójáték révén már többen is profitáltak a 80-as években Csernobilban történtekből, s most már a filmesek is tudtak némi pénzt keresni az atomkatasztrófa díszleteivel.

Ahhoz képest, hogy idén milyen sikeresnek bizonyult eddig a talált videókamerás koncepció, az Ideglelés Csernobilban (Chernobyl Diaries) a várakozások alatt teljesített hétvégén Amerikában, bár az is igaz, hogy ezúttal nem beszélhettünk klasszikus értelemben vett "talált videókameráról". Pedig még az az Oren Peli is ott volt a producerek között, aki a Paranormal Activity hatalmas sikerével bizonyította, hogy ért a műfajhoz. A péntektől játszott horror három nap alatt mindössze 8 millió dollár bevételt ért el Amerikában, s ezzel a hétvégi toplistán mindössze az ötödik helyet szerezte meg. (A kezdés még az Apollo 18 tavalyi gyenge nyitányát is alulmúlta.)


Persze a minimális költségvetésnek köszönhetően a film így is rentábilis lesz, a csalódást keltő start mindössze az esetleges mozis folytatásokra lesz hatással. Elemzők szerint a gyenge szereplők egyik oka, hogy az előzetesek nem voltak túlságosan egyértelműek, azokból nem derült ki, hogy milyen veszély fenyegeti a Csernobilban túrázó amerikaiakat.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások