Bemutatkozott a Gears of War: Judgement

Bemutatkozott a Gears of War: Judgement

2012. június 2. 16:23, Szombat
Tegnap még csak egy elsötétített Game Informer borítót láthattunk, ma azonban már megjelent mind a kettő a neten.

Eddig tartott a titok. A tegnapi nap még arról olvashattunk, hogy majd csak hétfőn leplezik le a Microsoft konferencián az új Gears of War alkotást. Alig pár perce azonban megjelentek az első infók a projektről és a Game Informer borítója is megtekinthető. Az infók szerint a játék a Gears of War: Judgement címet viseli majd és természetesen X360 exkluzív lesz.

Klikk ide! Klikk ide!

A Judgement főszereplője Baird lesz és a Kilo Squad nevet viselő csoport, melynek tagja még Cole és Garron Sofia. A sztori szerint a csapat ellátmányt, lőszert és különböző eszközöket lopott a seregtől, mely tettük miatt a törvény elé kell állniuk. Az egész eseménysor az E-Nap idején játszódik, ami két héttel az első Gears of War eseményei előtt zajlott le.

Ebből nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a trilógia előzményeit ismerhetjük meg a programban. Természetesen felbukkan majd a játékban a sorozat igazi főszereplője, Marcus Fenix is, aki itt jóval kevesebb szerepet kap. De legalább megtudhatjuk, hogyan került a börtönbe.

A fejlesztés a Bulletstromot és a Gears of War 3-at is készítő People Can Fly végzi. Továbi részletek majd az E3-on várhatók és természetesen a Game Informer megjelenése után, mely kiemelten foglalkozik a játékkal.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások