Három HTC okostelefon WP8 alá

Három HTC okostelefon WP8 alá

2012. június 25. 17:15, Hétfő
A HTC friss értesülések szerint egyszerre három készüléket mutat majd be az új operációs rendszer támogatása érdekében, a kínálatot pedig akár a Microsoft saját megoldása is bővítheti.

A napokban olvashattunk arról, hogy a szoftvercég bemutatta a Windows Phone 8 platformot, amely több fontos változtatással érkezik valamikor az év vége előtt. Ezt megelőzte a hír, miszerint a Microsoft saját tábla PC-t dob piacra, amivel tulajdonképpen az Apple példáját követik, és egyben elismerik, hogy a rivális jól döntött, amikor saját integrált platformmal lépett be a szegmensbe. Most - egyes értesülések szerint - a döntést az okostelefonok területén is megismételnék.

Hírügynökségek arról számoltak be ugyanis, hogy a redmondi cég felvette a kapcsolatot egy külső gyártóval, mégpedig egy saját okostelefon elkészítése érdekében. Azt nem tudni, hogy pontosan kiről van szó, ám elemzők arra számítanak, hogy belátható időn belül megjelenik a piacon a Microsoft készüléke. Arról még folyik a vita, hogy vajon pusztán egy referenciamegoldást készítenek-e el (amely utat mutathat a korábbi hírben is megnevezett négy partnernek), avagy a szoftvercég komolyan gondolja a beszállást, és saját hardveres megoldással jelenik majd meg a területen, szintén az Apple mintájára.


Akárhogy is lesz, a HTC minden bizonnyal egyszerre három változatot mutat majd be, amelyek kódnevét és bizonyos hardveres jellemzőit már most megismerhetjük. A legkisebb példány a Rio kódnévre hallgat, ez a Qualcomm Snapdragon S4 Plus MSM8227 processzorát, egy 4 hüvelykes WVGA kijelzőt, 5 megapixeles hátoldali kamerát (720p felbontású videók készítéséhez), valamint 512 MB memóriát kap. A középkategóriát az Accord hivatott lefedni, valószínűleg egy Qualcomm MSM8260A ikermagos processzorral, 4,3 hüvelykes érintőképernyővel, 8 megapixeles kamerával (1080p felbontású videókhoz), valamint 1 GB memóriával. A csúcskategóriában a Zenith jelenne meg, egy négymagos Qualcomm chippel, 4,7 hüvelykes kijelzővel, 8 megapixeles kamerával, egyelőre ismeretlen méretű memóriával.

A Rio és az Accord októberben, míg a Zenith az év utolsó negyedében rajtol majd el.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások