A Windows 8 a 32 bites programok végét jelenti

A Windows 8 a 32 bites programok végét jelenti

2012. június 30. 10:25, Szombat
A Gartner piackutató cég elemzői úgy vélik, hogy a Windows 8 megjelenése egyben a 32 bites szoftverek végének a kezdetét jelentheti. A WinNT alkalmazásokat felválthatják a Windows Runtime (WinRT) alapú programok.

A cég szakértői szerint az új WinRT platform segítségével a Microsoft biztosíthatja a helyét és a jövőjét a mobil eszközökön. Ugyanakkor a helyzet közel sem egyszerű, hiszen a következő 10 évben egyáltalán nem fognak eltűnni a Win32 alkalmazások, ezeket fogja alkalmazni ugyanis a felhasználók jelentős része. Hasonló lesz a helyzet a szervereknél is, ahol szintén nem lehet majd lemondani a WinNT-s szoftverekről.

A piackutató cég arra számít, hogy a Windows Asztal és a hagyományos programok jelentősége a jövőben csökkenni fog, s ezzel párhuzamosan egyre inkább az új Metro-felület kerül majd előtérbe. Ugyan a Microsoft továbbra is támogatja majd a Win32-t, de a fejlesztőknek a WinRT használatát fogja javasolni. A vállalatoknak évekre lesz szükségük ahhoz, hogy a szoftverek területén átálljanak a WinRT modellre, a Gartner becslése alapján legalább öt évbe kerül, míg a Metro-alkalmazások minden területen elterjednek.

"A Windows 8 több mint egy nagy frissítés, ez egy technológiaváltás. Ilyen váltásokat nem túl gyakran élünk meg. A Microsoft kliens operációs rendszereit érintő egyetlen ilyen jellegű lépés az volt, amikor a DOS-ról átváltottunk Windows-NT technológiákra. Az a folyamat 1993-ban kezdődött, nyolc éven át tartott és a Windows XP 2001-es bevezetésével ért véget" - jelentette ki Steve Kleynhaus, a Gartner alelnöke. Azok a cégek, amelyek 2015-ig váltanak a Windows 8-ra, alighanem továbbra is az asztali szoftvereket és böngészőket fogják használni. Ez 2020-ra változhat meg, akkor a munkaidőnek kevesebb, mint a 10 százalékát töltik majd az emberek a Metro-felületen kívül. Hosszú távon azonban a Win32 asztali programokat már csak a virtuális környezetek segítségével fogják futtatni.

A Windows 8 kifejlesztésével a Microsoft a változó világra reagált, amelyben ugyan a PC továbbra is egy fontos elemet jelent, de nem az egyetlen olyan megoldás, amelynek a segítségével a felhasználók hozzáférhetnek a szolgáltatásokhoz és az alkalmazásokhoz. Sok embernél már most is az okostelefonok és a táblagépek számítanak első számú eszköznek, s ezeken a termékeken gyakran már most sincsenek Microsoft-szoftverek. Egy ilyen környezethez a redmondi vállalatnak is alkalmazkodnia kell és egy olyan platformra kell váltania, amely lehetővé teszi az újszerű alkalmazások használatát. A cég reagált a piaci versenyre és nem csak a készülékei dizájnját tartotta szem előtt, hanem azok architektúráját is.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások