Spec Ops: The Line

Habár a háromfős felállás adná magát, a Yager mégsem élt azzal a felkínálkozó lehetőséggel, hogy a történetet két bajtársunk oldalán, kooperatív módban is átélhessük. Ezt a negatívumot ugyan a későbbiekben egy letölthető tartalom segítségével korrigálni fogják a készítők, de addig is érdemes legalább két-három alkalommal végigjátszani egyedül a sztorit - főleg a többféle befejezés miatt -, aminek már az alapkoncepciója sem hétköznapi, ám megvalósítása és kibontakoztatása még ennél is magasabb szinteket képes megütni. A kampány ugyanis amilyen rövid, olyan velős és fordulatos egyben.

Egyre-másra érnek majd minket a meglepetések, a felfedezés öröme pedig folyamatosan a szemünk előtt lebeg, hiszen minél mélyebbre hatolunk Dubai homoktól sújtott utcáin, annál többet fogunk megtudni a kialakult helyzetről. Természetesen nem kell majd túl sokáig menetelnünk ahhoz, hogy túlélőkkel találkozzunk, akik valamiért korántsem fogadnak minket olyan szívélyesen, mint az elvárható lenne, sőt, csakhamar radikálisan ellenséges erőkbe is botlunk, akik a többszörös túlerő terhe mellett kívánják megkeseríteni életünket és eltéríteni bennünket a céltól. Hősünket azonban nem olyan fából faragták, mint aki egykönnyen feladja, így a mi segítségünkkel viszi véghez küldetését, amely éppen olyan fináléval záródik majd, mint ahogyan a néhány órás kampányt végigjátszottuk.


A történet során ugyanis szinte minden fejezetben olyan elképesztő súllyal bíró morális döntések elé állít minket a játék, amelyek valóban képesek gondolkodóba ejteni a monitor előtt ülő embert, sőt, egyes esetekben már-már kellemetlen szituációk is adódnak, amikor nincs jó döntés, csak a rossz és a még rosszabb. Akadnak például olyan helyzetek, amikor választanunk kell, hogy emberségünk vagy a helyzet alaposabb megismerése élvez prioritást. Gyakran kell ítélkeznünk tovább emberéletek felett úgy, hogy akkor még nem tudjuk, később mindennek milyen hatásai lesznek.

A történet tehát folyamatosan pereg, magával ragad és valóban elhiteti a játékossal, hogy mindaz a borzalom, amit a karakterek átélnek, az vele történik meg. Egyáltalán nem klisés, sőt, maximálisan hihető lesz a teljes sztori, ami nem mellőzi a kegyetlenkedést sem, így gyakran futunk majd kivégzési helyszínekbe, ahol korábbi bajtársaink holttesteit láthatjuk, de a mi módszereink sem lesznek sokkal humánusabbak. Nyilván nem a legvéresebb játék született meg a Spec Ops: The Line képében, de ennél sokkal fontosabb, hogy a végeredmény képes az emberi lélekre hatni, amit manapság csak kevés videojáték mondhat el magáról. A kiváló koncepcióhoz pedig még egy jól felépített játékmenet is társul.

Tény ugyan, hogy sok újdonságot az alkotás nem tesz hozzá a hátsónézetes akciójátékokhoz, de a leginkább a Gears of War-sorozatra emlékeztető fedezék- és célzórendszer, a realizmuson alapuló fegyverkínálat, valamint főhősünk könnyed kezelhetősége legalább nem teszi kellemetlenné a sztori és a koncepció által lefestett hangulatot. Mindemellett pedig a precizitásukról ismert német fejlesztők még némi egyediséget is képesek voltak beleszőni a végeredménybe, hiszen bár a kooperatív mód lehetőségét kihagyták, de a homok jelentős szerephez juttatását már nem.

A szélviharok ugyanis a múltban már olyan méreteket öltöttek, hogy a homok akár több tízméteres magasságban is lerakódhatott a város utcáin és az épületeken, így gyakran nem tudjuk majd, hogy amin éppen állunk, az szilárd talaj vagy egy építmény gyenge tetőszerkezete, ami bármikor beszakadhat a több tonnányi plusz súlytól. A legjellemzőbb ugyanakkor az lesz a Spec Ops: The Line pályáin, hogy nem minket fognak veszélyeztetni a homokakadályok, hanem inkább az ellenfeleket, akikkel szemben rendkívül hatásosan felhasználhatjuk ezt a kis plusz opciót. Így például az ablakok mögött feltornyosult több tonnányi homokot egyetlen lövéssel az ellenség nyakába tudjuk zúdítani, de gyakran elég, ha kivárjuk a pusztító homokvihar megérkezését, amikor bár nehezebben tudunk haladni és célozni, de ennek köszönhetően mégis könnyebben tudjuk majd likvidálni az ellenfeleket.


Ezek a momentumok pedig rendkívül fontosak lesznek a lőszerspórolás szempontjából, hiszen ha valamiből, akkor töltényből nem áll majd túl sok a rendelkezésünkre, sőt, ki lehet jelenteni, hogy a játék a normál fokozaton is képes megizzasztani az embert, ha ugyanis nem használjuk a fedezékrendszert, ha óvatlanul bánunk a munícióval, csakhamar üldözöttek leszünk ahelyett, hogy eredeti szerepünkben, üldözőként tetszelegnénk.

Sajnos azonban akadnak negatívumok is a Spec Ops: The Line esetében. Az egyik ilyen a csapatirányítás, amibe tulajdonképpen csak belekaptak a fejlesztők, de érezhetően nem volt idejük - vagy nem is akarták - befejezni és tökéletesre csiszolni azt. Ennek köszönhetően két társunknak megmondhatjuk, hogy melyik ellenfelet lőjék le, bizonyos esetekben még gyógyításra is felkérhetjük őket, de rajtunk például nem tudnak segíteni - holott nagyon könnyű meghalni a játékban -, sőt, nélkülük nem sokáig húznánk a harcmezőn sem, így érthetetlen, hogy miért nem tudunk nekik részletesebb, netán összetettebb parancsokat kiosztani.

Az alkotás másik óriási negatívuma a többjátékos mód, amit leginkább a Call of Dutyban megismerthez lehetne hasonlítani - nagyon nagy általánosításokkal természetesen -, de a kampánnyal ellentétben semmiféle újdonsággal nem képes kecsegtetni, ami legalább akkora kihagyott lehetőség volt, mint a kooperatív mód mellőzése, pedig amennyiben valami, akkor a Spec Ops: The Line megérdemelte volna mindkettőből a legjobbat.