Windows 8 - RTM-verzió és reklámkampány

Windows 8 - RTM-verzió és reklámkampány

2012. július 9. 17:21, Hétfő
A Microsoft Németország éves találkozót szervezett Münchenben a munkatársai számára, ahonnan számos érdekes információ szivárgott ki az új operációs rendszerrel kapcsolatban.

A rendezvény célja többek között az volt, hogy motiválják a dolgozókat és ezért a jövőbeli projektek számos részlete is elhangzott. A találkozón részt vevő menedzserektől származó információk alapján megismerhető a Windows 8 ütemterve. A dokumentum szerint az új operációs rendszer RTM-verziója július végéig jelenik meg. Amint az RTM-verzió elérhető, azonnal szétosztják a PC-gyártók és a Microsoft munkatársai között.

A redmondi konszern igyekszik majd mindenkit, a felhasználókat, a cégeket és az intézményeket egyaránt meggyőzni arról, hogy váltaniuk kell a Windows 8-ra. A társaság egy hatalmas reklámkampányt készít elő, amely közel egy éven át fog tartani. A Windows 8 népszerűsítésével kapcsolatos költségek közel 500 millió dollárt tesznek majd ki, tehát az operációs rendszer népszerűsítésére 1,5-szer akkora összeget fordít a vállalat, mint a Windows 7 esetében. (Az utóbbival kapcsolatos reklámkampányra 300 millió dollárt költöttek el.)

A találkozón bemutatták a Windows 8 reklámkampány első lehetséges filmjeit. A társaság üzeneteiben az emberekre és az igényeikre akar összpontosítani, s a jövőbeli potenciális ügyfelek érzelmeire próbál hatni. Kérdés, sikerül-e ezzel háttérbe szorítani a Metro-felülettel kapcsolatos szkeptikus véleményeket. A projekt a tervek szerint 41 héten át fog tartani és a készítők ebben hangsúlyozni szeretnék, hogy a Windows 8 miként kapcsolódik majd más Microsoft-termékekhez, például a Windows Phone 8-hoz. A kiszivárgott információk alapján egyébként a Windows Phone 8 várhatóan október és december között jelenik meg.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások