Nolan nemet mondott a közös Superman - Batman filmre

Nolan nemet mondott a közös Superman - Batman filmre

2012. július 10. 12:40, Kedd
Christopher Nolan, az "újkori" Denevérember-trilógia rendezője kategorikusan kijelentette, hogy sem az új Batman-filmekben, sem az állítólag tervezett Igazság Ligája-moziban nem fog részt venni.

Christopher Nolan az AP hírügynökségnek adott interjújában megerősítette azt, amit korábban már sejteni lehetett, hogy nem fog semmilyen formában részt venni egy esetleges Igazság Ligája-mozifilm (The Justice League) elkészítésében. "Nem, egyáltalán nem. - mondta a rendező a részvételét firtató kérdésre - Befejeztünk minden Denevéremberrel kapcsolatos tevékenységet. A harmadik filmmel zárjuk a karakterre vonatkozó ötleteink és elképzeléseink sorát."

Nem meglepetés, de mindenképpen csalódásnak mondható az információ a rajongók részéről, mindössze a Nolan-ellendrukkerek csápolhatnak. Nolan persze mindettől függetlenül producere marad a Zack Snyder-féle Superman-rebootnak. Persze a fentiekhez hozzátette még azt is, hogy a Denevérember mindnyájunkat túl fog élni, s éppen ez a nagyszerű a karakterben, hogy a jövő generációja is elő tudja venni és újraértelmezni. Ő viszont alkotótársaival elmesélte és le is zárta a történetét.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások