Meghiúsult filmadaptációk

Meghiúsult filmadaptációk

2012. július 19. 22:26, Csütörtök
Számos sikerjáték látogatott már át a mozivásznakra, ám ezek többsége egyszerűen katasztrófálisra sikeredett. Elég csak egy nevet mondani: Uwe Boll. Az úriember olyan franchiseokat tett majdnem tönkre, mint a Postal, Far Cry vagy Bloodrayne.

De vannak elfogadható adaptációk is. A Mortal Kombat első része például remekül sikerült és hű maradt a programhoz is. A Silent Hill is eme csoportba tartozik, talán még a Resident Evil is. Aztán még valamennyire elfogadható lett a Perzsia hercege is, mely nem sokban hasonlított a játékhoz, de egy ilyen mezőnyben mindenképpen ki kell emelni.

Természetesen rengeteg alkotást jelentettek be a producerek, rendezők (a napokban az Assassin's Creed, a Need for Speed és a Deus Ex filmet ismerték el hivatalosan), de a többség végül még az előkészítési fázisban elvérzik. Pedig elég nagy nevek jelezték, hogy szívesen adaptálnának egy-egy programot.



Peter Jackson például a Halo-mozifilm mellé tette le voksát, ám aztán a Microsoft nem engedett "szabad bejárást" Master Chief univerzumában, így kiszállt a projektből, mely le is állt. Hasonló dolog történt a BioShock film kapcsán, mely Gore Verbinski "gyermeke" lett volna. Ám a büdzsé és a korhatárbesorolás miatti viták miatt leállt a munka.

A Sony Pictures a Metal Gear Solid projektet állította le, mikor a Konamival nem tudtak megállapodni a forgatókönyvről. A legújabb meglepetés pedig a World of WarCraft kapcsán merült fel, mivel Sam Raimi kiszállt a projektből, mely így író és rendező valamint producer nélkül maradt.

Érdekes lehet a Gears of War, a Watch Dogs és a következő Tomb Raider film alakulása. Jelen pillanatban ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy csak a Ubisoft képes a saját filmjeit befejezni, hiszen a Gears of Warról már rég nem hallottunk semmit és a Tomb Raider is akadozik.

Mindenesetre abban reménykedhetünk, hogy azok az adaptációk, melyek zöld utat kapnak kielégítik majd a rajongók igényeit.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások