Akár havi 300 ezerrel is kezdhet egy mérnök

Akár havi 300 ezerrel is kezdhet egy mérnök

2012. július 31. 15:14, Kedd
Magyarországon a diplomás kezdő munkavállalók bére bruttó 240 és 260 ezer forint között van és csak kevés cég fordít külön figyelmet a pályakezdők bérezésére – derül ki a Hay Group 2012-es jövedelemszint-felméréséből.

Azon cégeknél, amelyek külön pályakezdői béreket kínálnak, a medián belépő bér bruttó 240 ezer forint az alapképzést végzetteknek és 260 ezer forint a mester diplomával rendelkezőknek - állapította meg a Hay Group Magyarország2012-es jövedelemszint-felmérése. Nem jelentős tehát a bértöbblet azon fiatalok számára, akik két évvel többet töltenek az iskolapadban. Ha az első egy-két évet kitöltik a munkahelyükön, akkor gyorsrajtot vesz a pályakezdő diplomások bére. Az első béremelésnél átlagosan 10 százalékkal kapnak többet addigi fizetésüknél, amely a normál éves vállalati béremelés több mint kétszerese. Jellemzően egy év után a cégek viszont már nem pályakezdőként tekintenek rájuk.

A Hay Group külön elemzést készít a budapesti pályakezdőkre is, ahol a legtöbb cég versenyez a munkaerőpiacra belépőkért. Az adatok szerint a fővárosi fiatalok jelentős előnnyel indulnak az országos szinthez képest; a kezdőbér esetükben 280 ezer forint. Ez magyarázható az átlagos országos trenddel, valamint azzal, hogy a jóval országos átlag felett fizető ágazatok a főváros és környékén tömörülnek. Emellett a fővárosban található a szolgáltatóközpontok (ssc-k) zöme, amelyek nagy mennyiségű pályakezdőt alkalmaznak viszonylag magas béren.

Az egyes szakmák közül a rangsor elején a mérnökök és az informatikai szakemberek állnak 300 ezer forintot is meghaladó kezdőfizetéssel. A legalacsonyabb belépőbérrel a marketingesek és az értékesítésben dolgozók számolhatnak.

A Hay Group tapasztalatai szerint a cégek ritkán figyelnek tudatosan a pályakezdőkre, külön kezdőcsomagot kínálva. Még a felsőfokú végzettséggel rendelkezők esetén is ritka a kitüntetett szerep. Bár szinte a cégek mindegyike alkalmaz egyetemről vagy főiskoláról frissen kikerült fiatalokat, a bérezésüket az általános vállalati politikához illesztik és külön tervet ritkán alkalmaznak rájuk. A felmérésben résztvevő cégek 7,5 százaléka állította csupán, hogy más béren veszi fel a pályakezdőket, mint más jelölteket. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a frissen végzettek nem szenvednek hátrányt a fizetésükben, másrészt viszont így közvetlenül versenyeznek az egy-két éves tapasztalattal rendelkezőkkel.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások