Nem engedi elszakadni partnereit a Google

Nem engedi elszakadni partnereit a Google

2012. szeptember 16. 20:47, Vasárnap
Az Acer most tervezte bemutatni okostelefonját, amely egy alternatív platformra épült volna, ez azonban a Google nyomása miatt elmaradt. Az Android nyerésre áll, ezzel pedig a cég megengedheti magának az agresszív magatartást.

Egyszerre több forrás is beszámolt arról, hogy az Acer a kínai Alibaba Group által kifejlesztett Aliyun mobil operációs rendszert futtatná CloudMobile A800 jelzésű okostelefonján, amelynek bemutatójára csütörtökön kerítettek volna sort Sanghaj városában. Ezt végül lefújták, amit a két partner eltérő módon magyarázott, ebből indult ki végül a Google magatartásáról szóló vita.

Az Alibaba szerint ugyanis egyszerűen arról volt szó, hogy a Google megfenyegette OEM-partnerét. Ennek értelmében, amennyiben az Acer és a hozzá hasonló gyártók egy alternatív platform támogatásán gondolkodnak, ennek megvalósulása az Androiddal kapcsolatos együttműködés és licencmegállapodás azonnali visszavonását vonja maga után, vagyis a kísérletező kedvű cégek elvesztik a legnépszerűbb mobil platformhoz való hozzáférésüket. Az Acer ennél jóval visszafogottabb módon nyilatkozott az ügyben, szerintük a keresőcég mindössze aggodalmát fejezte ki a lépés miatt, ezért megbeszéléseket folytatnak, ám a készüléket továbbra is piacra szeretnék dobni.


Többen máris arra figyelmeztetnek, hogy a Microsoft hasonló magatartás miatt került bajba a kilencvenes években, mások viszont az IHS iSuppli friss előrejelzésére hivatkozva azzal érvelnek, hogy mivel az Android platform gyakorlatilag megnyerte a mobil szegmensért vívott háborút, a Google megteheti, hogy magához láncolja az OEM-gyártókat. Annál is inkább, mert az Android még idén átlépi az 1 milliárdos mérföldkövet, az Apple pedig ezt csak valamikor 2015 táján ismételheti meg.

A Google nem nyilatkozott az ügyben, ám többek szerint nem kell sokat várni a folytatásra - már amennyiben beigazolódik, hogy valóban fenyegetésről volt szó az Acer esetében.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások