Csúnyán elhasalt az ősz egyik legjobban várt filmje

Csúnyán elhasalt az ősz egyik legjobban várt filmje

2012. október 15. 00:36, Hétfő
Hiába vártuk nagyon, A hét pszichopata leszerepelt Amerikában. Az Erőszakik után ismét csak bebizonyosodott, hogy Martin McDonagh filmjei csak egy szűk közönséget érdekelnek.

Amerikában az első becslések szerint mindössze 4,28 millió dollár bevételt szerzett A hét pszichopata (Seven Psychopaths) című film, mely a 2008-as Erőszakik író-rendezőjének, Martin McDonagh-nak volt a második filmje. Az itthon december hatodikától bemutatásra kerülő film bár csak 1480 moziban került bemutatásra, de így sem érdekelt sok nézőt, pedig már az előzetesekből kiderült, hogy igazi csemegéről lesz szó, s ezt a kritikák is megerősítették. (Az amerikai kritikusi vélemények közül eddig 103 volt pozitív, s mindössze 20 negatív a RottenTomatoes alapján.)


Amerikában ezzel a teljesítménnyel A hét pszichopata mindössze a kilencedik helyet szerezte meg a hétvégi mozis toplistán. A felmérések szerint a film inkább a férfiakat érdekelte, az ő arányuk 62% volt a közönség sorai között. S ahogy az várható volt, inkább az idősebbek vettek jegyet a korhatáros filmre, a nézők 71%-a már betöltötte 25. életévét.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások