A mikrobáké a távoli jövő

A mikrobáké a távoli jövő

2012. november 5. 13:53, Hétfő
2,8 milliárd év múlva az utolsó élet is elpusztul a Földön, a vörös óriássá duzzadó Nap áldozatává esve. Ez az élet azonban messze nem lesz olyan komplex, mint a mai.

A Földről és a Napról rendelkezésre álló ismereteink alapján a brit St. Andrews Egyetem kutatói elkészítettek egy idővonalat a földi élet fázisairól a jelentől egészen a Nap haldoklásáig. Korábban is lemodellezték már ezt a forgatókönyvet, a Jack O'Malley-James vezette csapat azonban meg akarta vizsgálni annak lehetőségét, hogy az élet átvészelheti-e ezt a fázist néhány extrém élőhelyen.

Modelljük szerint a földtörténet utolsó egymilliárd évében csupán egysejtű organizmusok lakják majd bolygónkat, meleg, sós vizű, elszigetelt tavakban. Mindez nem éppen a legbiztatóbb jövőkép, azonban hasznos lehet az idegen élet után kutatók számára. A modell arról tanúskodik, hogy a más csillagok körül keringő bolygók lakhatósága sokkal változatosabb lehet, mint eddig hittük, új reményt adva az élet felfedezésére az eddig valószínűtlennek tartott helyeken.

A különböző méretű Nap-szerű csillagok különböző ütemben öregednek, ezért a csapat azt is megvizsgálta, meddig fejlődhet az egyszerű és a komplex élet a kisebb és nagyobb csillagok körül. "A lakhatóság nem is annyira a bolygótól függ, ez olyasvalami, ami saját élettartammal rendelkezik" - mondta O'Malley-James.

A csapat lemodellezte a földfelszín hőmérsékletemelkedését különböző földrajzi szélességeken, figyelembe véve a bolygó keringési karakterisztikáinak hosszútávú változásait. Modelljük szerint a Nap öregedésével és egyre erőteljesebb hősugárzásával a komplex élet, a növények, emlősök, halak, majd végül a gerinctelenek fokozatosan eltűnnek. Az óceánok kiszáradnak és a lemez tektonika leáll a "kenőanyag" hiánya miatt. Végül csak a melegvizű üregek maradnak fenn nagyobb magasságokban, a menedéket nyújtó barlangokban, vagy mélyen a föld alatt. Az üregekben élő mikrobáké lesz az utolsó évmilliárdra a Föld, mielőtt ők is a kihalás sorsára jutnak.

A modellt más méretű csillagokra kivetítve azt állapították meg, hogy egy Föld-szerű bolygón az első 3 milliárd évben csak egysejtű élet valószínűsíthető. Az összetett élet csupán viszonylag rövid időszakokra képes létezni, mielőtt a csillag elkezdi haláltáncát. Statisztikailag tehát, ha létezik földönkívüli élet, akkor az nagy valószínűséggel mikrobai, vélik a kutatók.

Eddig bolygónkon kívül sehol nem sikerült bizonyítottan az élet nyomaira bukkanni, ezért is lenne szenzációs felfedezés akárcsak a mikrobai élet észlelése is, hangsúlyozta O'Malley-James, aki jelenleg a távoli jövő földi életének kémiai jeleinek felvázolásán dolgozik, melyeket akár élettelennek tűnő exobolygókon is felfedezhetünk. "Lehet, hogy halottnak tűnik egy bolygó, de az is elképzelhető, hogy csupán lakhatóságának vége felé közeledik" - mondta.

Euan Monaghan az ugyancsak brit Milton Keynes-i Egyetem szakértője egyetért abban, hogy egy bolygó életére egy ciklusként kell tekintenünk az egyszerűtől a komplexen át visszatérve újra az egyszerűhöz.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások