Kedvezményt biztosít a magyar filmeknek a Cinema City

Kedvezményt biztosít a magyar filmeknek a Cinema City

2012. december 18. 22:43, Kedd
A Cinema City, az ország legnagyobb moziüzemeltetője a vászonhasználati díjakra a magyar filmek esetében kedvezményes díjat állapít meg, és azt a filmek bevételéből vonja le.

A Kormánybiztos kezdeményezésére a Cinema City, az ország legnagyobb moziüzemeltetője az ún. vászonhasználati díjakra (VPF - virtual print fee) a magyar filmek esetében kedvezményes díjat állapít meg, és a díjat a filmek bevételéből vonja le. A kiadott közlemény szerint a támogatás célja a nézőszámok növelése, amely a Kormánybiztos és a Magyar Nemzeti Filmalap elsődleges céljai közt szerepel. A támogatás mértékét a tervek szerint az adott film eredményessége határozza majd meg. A részletek kidolgozása Andrew G. Vajna, a Magyar Nemzeti Filmalap és a Cinema City képviselői között folyamatban van; a támogatás a jövő év első felében lép életbe.

"Vajna úr kezdeményezése nagyon fontosnak tűnt számunkra, hiszen sokéves magyarországi tevékenységünk során mindig is nagy fontosságot tulajdonítottunk a helyi produkciók bemutatásának, mivel a magyar filmek az egész mozi-piac szempontjából mindig nagy jelentőséggel bírtak. A kezdeményezés eredményeként a kisebb nézőszámot elért filmek is támogatásban részesülhetnek, valamint csökkenhetnek a forgalmazási költségek kockázatai, ami ösztönözni fogja a forgalmazókat, hogy többet fektessenek be a magyar filmekbe." - mondta Moshe (Mooky) Greidinger, a Cinema City International elnök-vezérigazgatója.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások