5 órás játékidővel bír a Crysis 3?

5 órás játékidővel bír a Crysis 3?

2013. február 14. 17:45, Csütörtök

Hamarosan megjelenik a Cryis 3, melynek multis részével már mi is foglalkoztunk.

Ez pedig azt is jelenti, hogy a tesztelésre szánt példányok már az újságoknál vannak, ám a kiadói embargó értelmében leghamarabb 21-én számolhatnak be arról. Ám információk már ilyenkor is szoktak megjelenni és ez nincs másképp a Crytek alkotásával sem. Az egyik netes magazin már megjelentette értékelését, ami igen pozitív képet fest az alkotásról.


A beszámoló az egyik fórumon jelent meg és eszerint a szóló mód a mellékküldetésekkel együtt is 5 órás kihívást nyújt (alatta azonban a fejlesztők cáfolják ezt és 7-8 óráról beszélnek). Mellette kiderült, hogy a vége-főcím után van megint valami, amit érdemes megvárni (valószínű egy újabb minijáték) és a befejezés teljes lezárást nyújt, nem hagy nyitva semmit egy esetleges DLC számára.

A Crysis 3 február 22-én jelenik meg. A 7 Csoda trailer-sorozat utolsó darabja pedig fent látható.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások