A G3 kijelzőjétől remél sokat az LG

A G3 kijelzőjétől remél sokat az LG

2014. május 27. 23:23, Kedd
A dél-koreai gyártó azokon a pontokon erősíti telefonját, amikben a legjobb: a kijelzőt és az akkumulátort tartották szem előtt.

A társaság magyarországi képviselete az öt országban egyszerre zajló bemutató eseménnyel egyszerre szervezett egy kisebb, vacsorával egybekötött YouTube-néző találkozót, ahol két mintadarabot is bemutattak, és a helyi képviselők néhány belső tájékoztató anyagokból származó infót is megosztottak. A korábban kiszivárgott információk mindegyike valósnak bizonyult, így a műszaki jellemzőket nem ismételnénk feleslegesen: 5,5 collos Quad HD kijelző, 3000 mAh-es akkumulátor, négymagos Snapdragon processzor és 13 megapixeles kamera van benne. A bemutató példányok hangsúlyozottan mintadarabok voltak, ezért sajnos nem engedélyezték a fényképezést, és arra is felhívták a figyelmet, hogy ne ez alapján alkossunk véleményt például a melegedésről vagy a szoftveresen kijelzett várható hátralévő üzemidőről.


Piro Péter, a mobilkommunikációs üzletág hazai értékesítési vezetője elmondta, hogy a magyar piacon mindkét verzió, a 2 GB memóriával és 16 GB tárhellyel, és a nagyobb, 3 GB/32 GB-os változat is kapható lesz, ráadásul mindhárom mobilszolgáltató kínálata mellett egyéb mobilboltokban is. Elhangzott, hogy a 2 és a 3 GB-os verzió közötti különbség észrevehetetlen, és várakozásuk szerint Magyarországon döntően előbbi, a 16 GB-os fog sokkal jobban fogyni, már csak a microSD bővítési lehetőség miatt is. Ugyan a londoni bemutatóban hangsúlyozták, hogy mérete ellenére egy kézzel is kényelmesen kezelhető, személyes tapasztalatom alapján ahogy már a 6 collos Flex is átlépte a kritikus határt, a G3 5,5 collja is sok.

A kérdésre, hogy mi alapján zajlik ez a méretnövekedés, volt-e kutatás a vásárlói preferenciákról Magyarországon, nemleges volt a válasz. A hazai részleg döntően a mobilszolgáltatóktól kapott visszajelzések, és persze az eladási adatok alapján tájékozódik. Elhangzott, hogy a külföldi kutatások sem arra vonatkoznak, hogy például milyen képernyőméretet szeretnének az emberek, hanem használati szokásokat néznek, és azt próbálják a termékben visszatükrözni. Mivel a legtöbb időt az emberek médiatartalmakkal töltik, és annál a minél nagyobb kijelző növeli az élményt, így ebbe az irányba haladnak előre.

Mindazonáltal a cég számára fontos fejlesztési irányt jelentenek a vásárlói igények, emiatt cserélhető már az akkumulátor, emiatt került bele microSD kártyahely és váltak törölhetővé a gyári alkalmazások. Kiemelték, hogy az LG a G3-mal meg akarta mutatni mire képes; ők a legjobbak kijelző- és akkumulátor-technológiák terén, és vezető szerepüket ezzel a termékkel demonstrálják.


A hátsó borítás fémnek kinéző, vízszintesen szálcsiszolt műanyag, és a mai trendektől eltérően levehető, azaz az akkumulátor cserélhető. A cég többi telefonjához hasonlóan ennél is ide került a bekapcsológomb és a hangerőszabályzó. Az LG a kijelzőre a legbüszkébb, és van is mire. A káva nagyon keskeny, a lapos (flat) grafikai megjelenés nagyon szép, az ikonok áttűnése fokozatmentes. Az akkumulátor üzemidőnél megjegyezték, hogy fő célkitűzés a G2 időtartamának megtartása volt, mert amiatt rengeteg dicsérő szót kaptak, így ezt mindenképp meg akarták őrizni.


A londoni bemutató - az események a 21. percnél kezdődnek

Elhoztak egy a videóban látható becsukható hátlapot is, ráhajtás után az előlapon lévő kör alakú nyílásban megjelenik egy óra. A tokba bele kell pattintani a készüléket (levenni már jóval nehezebb), azaz nem cseréli le a hátoldalt. Ennek okát firtató kérdésemre az ár a válasz: a telefon képes vezeték nélküli töltésre, de a védőborítás nem, azaz abba is kellene ilyen modult rakni, ami jóval drágábbá tenné. Mindazonáltal lesz olyan verzió is, mely képes erre.

A telefon ugyan már holnaptól kapható Dél-Koreában, de a hazai várható árcímkéről még semmit nem tudtak mondani; Király Erika, a mobilkommunikációs üzletág regionális marketingmenedzsere szerint a G2-höz hasonló induló ára lesz, de hozzátették, hogy a magyar képviseletnek nagyon csekély mozgástere van ebben a kérdésben, és inkább a szolgáltatók üzletpolitikai szempontjai döntenek.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások