Kinyírták a tavalyi évad legnézettebb komédiasorozatát

Kinyírták a tavalyi évad legnézettebb komédiasorozatát

2014. november 23. 05:38, Vasárnap
Hiába volt tavaly nagy siker, idén kíméletlenül kivégzésre került a Millerék.

Amerikában általában az újonnan érkező sorozatokat szokták megszüntetni ősszel, azonban ez a sors várt a The Millers (A Miller család) című komédiára is, melyre a CBS csatorna pallosa sújtott le mindössze négy második évados epizódot követően. Ez azt jelenti, hogy a forgatást leállították, s még egy-két hétig ugyan látható lesz a széria hétfői időpontjában, azonban a folytatás már nem tudni, hogy mikor kerül képernyőre

A döntés egyrészt azért volt meglepő, mert a sorozatból az idei évadra 22 részt kértek be (mindössze 11 kerül így leforgatásra), másrészt pedig mert 10 milliót meghaladó átlagnézettségének köszönhetően a The Millers a tavalyi szezon legnézettebb új komédiája volt. Ősztől azonban széria a csütörtöki napról a hétfőire került át, s a nézettsége így 6,3 millióra csökkent, ami a jelek szerint a CBS számára tolerálhatatlan volt.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások