Swatch: órákat, nem pedig csuklószámítógépeket gyártunk

Swatch: órákat, nem pedig csuklószámítógépeket gyártunk

2015. augusztus 24. 09:29, Hétfő
Nick Hayek egyáltalán egyáltalán nincs lenyűgözve az Apple és a többi konszern termékeitől, szerinte ezektől nem kell tartaniuk a svájci cégeknek.

"Elsősorban az amerikaiak hiszik azt, hogy az emberek csak a funkcionalitás miatt vásárolnak órákat, holott azt mindenekelőtt érzelmi okokból veszünk. Mi egyáltalán nem hagyjuk figyelmen kívül a digitális-technológiákat, de nem kell minden megatrendet követnünk. Amikor az idő kijelzésére is alkalmas mobiltelefonok megjelentek, a szakértők azt harsogták, hogy nekünk és a mechanikus óráknak is végük van. Közben ennek az ellenkezője következett be. Most állítólag megint végünk lesz. De mi órákat készítünk és nem csuklóra szerelhető számítógépeket."

"A Samsung, a Sony és az Apple okosóráinak megjelenése után sem töltenek be komoly szerepet a számítógépes órák. Az Apple Watch egy érdekes játékszer, de nem okozott forradalmat. Mi ezzel szemben egy olyan terméket kínálunk, amely nem akar mindent tudó lenni és semmit sem szeretne forradalmasítani. Csak egy óra." - fejtette ki a Swatch első embere.


"A részünkről nagyon tudatos stratégiai döntés volt, hogy nem akarunk csuklóra szerelhető számítógépet gyártani. Ezek a mindent tudó eszközök annyi áramot fogyasztanak, hogy 24 órát sem bírnak ki egyetlen feltöltéssel, emellett a felhasználó elveszíti az ellenőrzést az adatai felett. Én például nem akarom, hogy a vérnyomás- vagy a vércukorszint értékeim felhőkörnyezetbe vagy a Szilícium-völgy egyik szerverére kerüljenek. De technológiailag semmiképpen sem kell elbújnunk, hiszen számos esetben úttörők voltunk és négy évvel ezelőtt mi dobtuk piacra a világ első ívelt érintőképernyős termékét, a Swatch Touch készüléket."

"A Swatch Touch Zero One ennek a továbbfejlesztett változata lesz, amely 135 svájci frankba fog kerülni. Ez teljes egészében Svájcban készül majd, vízálló lesz és az akkumulátora nem néhány órán át, hanem 9 hónapig fog működni. Az akkumulátort a vásárlók is nagyon egyszerűen kicserélhetik majd, ez pedig egy egyáltalán nem lebecsülendő előnyt jelent." - tette hozzá.

A menedzser hozzátette, hogy a svájci óraipar az automatizálás, a miniatürizálás, a szabványosítás, a fogyasztás csökkentése, az innovatív anyagok, a transzmissziós technológiák és a navigáció területén egyaránt globális vezetőnek számít. Nem véletlen, hogy az amerikai vagy az ázsiai óriáscégeknek szükségük van a termékeikhez a technológiáikra és szabadalmaikra, s ezért azok keresik meg őket együttműködési ajánlatokkal és nem fordítva. A Swatch jelenleg több mint 300 szoftverfejlesztőt foglalkoztat és az EM Microelectronics céggel közösen chipgyártó üzemet működtet. Korábban partneri kapcsolatot alakítottak ki a Microsofttal a Swatch Paparazzi nevű modell kifejlesztésére, de amikor 12 évvel ezelőtt a redmondi társaság elveszítette az érdeklődését a projekttel kapcsolatban, akkor nagyon rossz helyzetbe kerültek. Okultak ebből a történetből és nem fogják hagyni, hogy ilyesmi újra megtörténjen.


"A Swatch Touch Zero Two a riói olimpiára készül el, a hitelkártya alternatívája lesz. A technológia már működik, az utolsó részleteket szabályozzuk a bankkártya-ágazatból származó partnereinkkel. Az egészségügyi szektorban egyáltalán nem fogunk megjelenni, ugyanis óragyártóként nem vállalhatunk azért felelősséget, hogy a készülékünk időben figyelmeztessen valakit egy szívinfarktusra. Az óraágazatban nem látom a forradalom jeleit; amit az Apple és a többi gyártó bemutatott, az - minden tiszteletem mellett - senkit sem nyűgözött le."

"A ma ismert órák továbbra is léteznek majd és olyan ügyfelekre tehetünk szert, akik érdeklődni fognak a technológiai órák iránt. S hogy mi az igazi forradalom? Nos, a két évvel ezelőtt bemutatott Sistem 51 nevű óránk, amely egy teljesen robotok által gyártott és mindössze 51 alkatrészből álló mechanikus modell. Ez pont az Amerikai Egyesült Államokban népszerű. Az idén a négyszeresére-ötszörösére növeltük az USA-ban a Swatch márkájú mechanikus órák eladási számait" - hangsúlyozta Nick Hayek.

Hayek korábban is meglehetősen szkeptikusan nyilatkozott az okosórákban rejlő potenciállal kapcsolatban. Úgy vélte, hogy ezek a termékek nem jelentenek forradalmat az ágazat számára, az órák kijelzői ugyanis túl kicsik a kommunikációhoz és az eszközök túl sokat fogyaszthatnak. A cég új okosórája internetezési és fizetési funkcióval érkezik, lehetővé teszi majd a mobil vásárlásokat, s egyaránt működni fog Windows és Android operációs rendszereken.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások