A Marsot fotózta a Hubble

A Marsot fotózta a Hubble

2016. május 23. 23:19, Hétfő
A kisebb távolságnak köszönhetően részletes és szép kép készült a vörös bolygóról.

A Hubble az utóbbi néhány hét során is bőven szolgáltatott további híreket és újdonságokat, legutóbb például egy nebulát kapott lencsevégre, amivel egyben saját évfordulóját is megünnepelte. Most a Mars felé irányították az egyik kamerát, így egy részletes képben gyönyörködhetünk.

A közleményből kiderül, hogy a két bolygó közötti rövidebb távolság szolgáltatott megfelelő alkalmat a fotózásra, hiszen ez éppen ezekben a napokban csökken le 75,3 millió kilométerre. Erre egészen pontosan május 30-án kerül majd sor, május 22-én azonban a Mars és a Nap egy vonalban helyezkedett el a Földdel, két oldalról fogva közre otthonunkat. Maga a felvétel még május 12-én készült (a Wide Field Camera 3 segítségével), ez pedig természetes színekben mutatja meg nekünk a bolygó felszínét, kiemelve annak jellegzetes vonulatait.


Az ESA illetékesei megjegyezték, hogy az együttállás, illetve a távolság nem mindig ugyanazon számokat produkálja, hiszen míg előbbire nagyjából minden 780 nap után kerül sor, a legkisebb távolság is folyton változik. Ez 2003-ban mindössze 55,76 millió kilométer volt, amire a szakemberek szerint 60 ezer éve nem volt példa, de ennél is részletesebben foglalkoznak a képen látható egyes régiókkal. A fotó közepén például a lecsiszolt fennsík, az Arabia Terra látható, amely számos kráterével jelentős eróziót mutat, ami arra utal, hogy ez az egyik legrégebbi terület a felszínen.

Felhőket is bőven látunk a fotón, ezek a kép jobb oldalán, illetve a déli jégsapka felett jelennek meg - az északi társ jelen pillanatban picinyke, hiszen az északi féltekén éppen nyár van.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások