Egyedi okostelefont kínálna a Microsoft

Egyedi okostelefont kínálna a Microsoft

2016. november 26. 12:06, Szombat
Nem adják fel, de az eddigi eredmények láttán változtatniuk kell.

A Windows 10 Mobile kapcsán legutóbb arról számoltunk be, hogy globális szinten már 1 százalék alatt van a platform részesedése, a Microsoft pedig az utolsó negyedévben az egy évvel korábbi 2,6 milliárd dolláros bevétel helyett már csak 300 milliót köszönhetett a hardveres részlegnek. Ennek ellenére sem adják fel, valami egészen egyedit kínálnának a felhasználóknak.

Satya Nadella vezérigazgató egy ausztrál lapnak adott hosszabb interjúban beszélt az elképzelésekről, ebből pedig kirajzolódik a tervezett jövő. Valami egészen egyedit és újszerűt nyújtanának a felhasználóknak, ami kellő eséllyel jelenne meg a piacon, hasonlóan ahhoz, ahogy annak idején a Surface család is elrajtolt. Akkor sokan kétségbe vonták a „kettő az egyben” kivitel életképességét, itt azonban sikerült rácáfolni a pesszimistákra, a telefonok területén pedig valami ehhez foghatót szeretnének megvalósítani.

Nem véletlen, hogy Nadella a HP által piacra dobott Elite X3 okostelefont hozta fel példaként, ez ugyanis támogatja a Continuum funkciót, vagyis akár egérrel és billentyűzettel is kiegészíthető, hogy az asztali PC-hez hasonló élményt biztosítson. Az Acer tavaly szeptemberben a Jade Primo készülékkel próbálta meg ugyanezt, szintén a Continuumra és számos különböző kiegészítőre támaszkodva, de arról nem beszélhetünk, hogy ezzel megváltották volna a világot. Remény persze még mindig van, de ehhez az kell, hogy a Microsoft a maga útját járja, és ne szimplán a két nagy után loholjon.

Az AdDuplex most közölte a Windows 10-et futtató készülékek novemberi statisztikáit. Eszerint az Egyesült Államokban még a platformot támogató okostelefonok táborán belül is mindössze 15 százalékon áll a Windows 10 Mobile, van tehát mit helyrehozni.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások