Watsonra épülő digitális asszisztens az IBM-től

Watsonra épülő digitális asszisztens az IBM-től

2018. március 22. 07:41, Csütörtök
Az új mesterséges intelligencia alkalmazással egy olyan platform válik elérhetővé, amely célzottan a felhasználók környezetéből származó adatokat elemzi ki.

Az IBM a Watson szuperszámítógépre épülő digitális asszisztensét a Think konferencián mutatta be és az olyan partnereinek ajánlja, mint a Harman vagy a szállodaüzemeltetők, az autókölcsönző cégek, a légitársaságok és a járműgyártók. Az amerikai társaság szerint a megoldás az Alexa, a Siri és a többi hasonló rendszer nyomdokaiba léphet majd, igaz, azokhoz csak részben hasonlítható.

A vállalat hangsúlyozta, hogy az új digitális asszisztens nem egy otthoni használatra szánt szórakoztató szoftver, sokkal inkább egy rendkívül professzionális, mesterséges intelligencián alapuló és párbeszédre képes technológia, amely célzottan adatokat gyűjt a fogyasztók környezetéből, valamint azok párbeszédeiből és állandó interakcióiból. A platform elemzi az információkat, miközben ezzel párhuzamosan tanul azért, hogy minél jobban megértse, majd kielégítse az adott személyek preferenciáit és igényeit.

Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, a Watson Asszisztens a mesterséges intelligencia mellett a felhőkörnyezetre és a dolgok internetére is épít. A megoldás segíthet a szállodai szobák lefoglalásában vagy gondoskodhat arról, hogy valaki egy autókölcsönzőben a kedvenc márkájú gépkocsiját bérelhesse ki. A Harman már a Maserati GranCabrióba beépített informatikai és szórakoztató rendszerében teszteli a Watson Asszisztenst. Ugyanígy tesznek a müncheni repülőtér, az Airwire, a Kaon Media, a The Royal Bank of Scotland és az IFTTT is a saját projektjeikben.

Az IBM közölte, hogy a technológia képes arra, hogy megértse alapvetően mit akarunk és mire van szükségünk. Mindezt kontextusba helyezi az adott mindennapos szituációval és utána megfelelő ajánlást fogalmaz meg. A Watson Asszisztens nem csupán egyetlen környezetben érzi otthon magát, ami az IBM felhőkörnyezetével való integrációnak köszönhető. Az új megoldás integrálható bármely ágazatspecifikus alkalmazásba és lehetővé teszi az adatcserét is.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások