10 éves az Instagram

10 éves az Instagram

2020. október 12. 09:04, Hétfő
A közösségi platform csökkenteni akarja az embereken azt a nyomást, hogy muszáj tökéletesnek lenniük.

Két fejlesztő, Kevin Systrom és Mike Krieger 2010. október 6-án jelentették meg az Apple App Store rendszerében az Instagram nevű alkalmazásukat, amellyel az volt a céljuk, hogy szép fotókat oszthassanak meg a barátaikkal. 2012-ben a Facebook egymilliárd dollárért megvásárolta az akkor 30 millió taggal rendelkező szolgáltatást, amelynek ma már havonta több mint egymilliárd aktív tagja van. Justin Osofsky 2008 óta különböző pozíciókban dolgozott a Facebooknál és tavaly óta vezeti ügyvezető igazgatóként az Instagramot.

"A születésnapunk egy olyan időszakra esik, amikor a világ egy járvány közepén van. A küldetésünk az, hogy az emberek számára közelebb hozzuk azokat a dolgokat, amiket szeretnek. Ez tettük az elmúlt tíz évben és ezt akarjuk tenni a jövőben is. A születésnapunk miatt lehetővé tettük a felhasználóknak, hogy láthassák az elmúlt három esztendő történeteit, emlékezzenek a számos szép pillanatra és lehetőségük van arra is, hogy ezeket az emlékeiket megosszák a közösséggel, letöltsék vagy eltárolják. A Reels segítségével pedig meg akartuk adni a közösségünknek a lehetőséget arra, hogy még kreatívabb módon fejezhesse ki magát az oldalon. Ez pedig sikerült is és egyre több vállalat használja az új funkciót. Bár még korai lenne következtetéseket levonni, de alapvetően elégedettek vagyunk."

"Ettől függetlenül az úgynevezett Wellbeing csapatunk azon dolgozik, hogy folyamatosan fellépjünk a kiberzaklatások ellen és növeljük a biztonságot. A születésnapunkon két új funkciót vezettünk be. Az egyikkel megpróbáljuk felhívni a figyelmet arra, ha valaki ismételten olyan bejegyzéseket akar nyilvánosságra hozni, amelyekkel másokat megsérthet, míg a másikat jelenleg még teszteljük és azt a célt szolgálja, hogy automatikusan kitöröljük a potenciálisan sértő bejegyzéseket. Az elmúlt hónapokban olyan eszközöket igyekeztünk kifejleszteni, amelyek az embereknek segíthetnek abban, hogy a tapasztalataikat még jobban megoszthassák. Emellett harcolunk az álinformációk ellen. Vagyis nagyon komolyan vesszük a közösségünk biztonsággal kapcsolatos felelősségünket" - jelentette ki a menedzser.

Justin Osofsky hozzátette, hogy az általuk használt algoritmusok elsősorban annak alapján javasolnak témákat és személyeket, hogy valakinek milyen dolgok tetszenek és kiket követ. Olyan dolgokat ajánlanak, amelyekről hiszik, hogy azokkal a felhasználók jó tapasztalatokat szerezhetnek. Továbbá nagyon fontos az átláthatóság megteremtése. Bizonyos fiókok tulajdonosai megpróbálják magukat elrejteni, ők viszont lehetővé akarják tenni az emberek számára, hogy megértsék azokat a személyeket, akiket követnek. Ezért közölnek például plusz információkat az összes üzleti fiókról, ezek a kiegészítések a profilokból lehívhatók. Így kideríthető, hogy melyik országból származik az illető vagy az adott cég, s, hogy módosította-e a közelmúltban a nevét.

A technológia és a munkatársak segítségével próbálnak fellépni a gyűlöletbeszéd ellen. Az elmúlt negyedévben az ilyen tartalmak 84,2 százalékát sikerült még azelőtt megtalálni és törölni, hogy azt egyetlen személy is láthatta volna. Az ezzel foglalkozó csoport több mint 40 nyelven végzi a tevékenységét és 0-tól 24 óráig tevékenykedik. "A jövőbe tekintve azt szeretnénk, hogy az a dolog, amitől az Instagram különleges, megmaradjon. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy nyitottaknak kell lennünk az új fejlesztésekre és át kell gondolnunk, hogy a platform a következő évtizedben mit jelképezzen" - szögezte le az Instagram ügyvezető igazgatója.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások